Újraírás

Sziasztok! :)

A címből, már rájöhettetek mit is akarok. Újraírást. Van rengeteg olyan rész, amit kitörölnék, és olyan amit beleraknék. Új címe lesz a blognak, mert az se tetszik. Ugyanaz lesz az alap, de teljesen máshogy megfogva. Szóval...izgulok, hogy nektek tetszeni fog e. Sokat agyaltam az újraíráson. De rájöttem, hogy ezzel nem hagylak titeket cserben. Remélhetőleg nem soká hozom az új linket, ahol megtalálhassátok a blogot. Remélem elfogadjátok a döntésemet, és köszönöm Thea Quincey-nak a sok segítséget! :)

XXElizabeth

23.fejezet

Első szeretlek

   Nem tudom mit vártam igazából. Gondoltam, hogy nem egy igaz szerelmi történetet fog elmesélni, de azért ez nekem is fájt. Fájt, de inkább feldühített. Évekig szerettem, éltem egy olyan emberrel, mint az apám. Tudom, nem lehet hibáztatni valakit azért mert kihűlt a szerelme, de az egy másik dolog hogy letagadja, és az anyámat hibáztassa a házasságuk bomlása miatt.
Szerintem egy férfi, beismeri a hibáit, nem pedig kifogásokat keress és egyebek. Túlságosan álom világba élek/éltem, ideje felkelned Elizabeth! Az élet nem móka és kacagás. A társadalom egyre gonoszabb lesz, te döntöd el hogy belekeveredsz e. Ez csak rajtam áll.
Annyira elvoltam foglalva magammal, hogy nem vettem észre az anyám fájdalmát. Most hogy visszaemlékszek, tisztán látható volt rajta. Ahogy minden reggel hamiskás mosolyt küldött felém, ahogy kereste Harry-ben a rosszat és ahogy apára nézett amikor hazajött.
Ez vagyok én! Egy önmagával foglalkozó állat, aki nem lát ki a saját érzéseiből, nem tud őszintén szeretni és megbánt másikat.
Hányingerem van magamtól, és a gondolattól is, hogy ebben hasonlítok apura. Bezzeg Spencer, messze áll ettől! Ő az az ember, aki ha a mélyponton van is észreveszi más szomorúságát, és magát leszarva segít rajta.
Azt hiszem, tudom, nem is apámra vagyok dühös hanem magamra.
- A tanácsok ugyanúgy érvényesek, mint ahogy tegnap mondtam a fejét illetően, de úgy látszik nem lépett közbe semmilyen komplikáció. Megnyugodhat - mosolygott rám a doki.
Felsóhajtottam, majd megköszöntem. Helyesbítek, Louis megnyugodhat. Ő, az az ember akit csak akkor tudsz megérteni, ha százszázalékban ismered. Jó, egyből megállapítottam
hogy humoros, érzékeny - itt gondoltam Eleanor-ra -, ravasz, de ez
a felszín, a jéghegy csúcsa.És igaza van, nem ismerem eléggé hogy megértsem, míg ő ismer és
megért. Ez pontosan azért van, mert azt hiszem hogy, gondolom.., a saját érzéseimmel vagyok elfoglalva.
- Miss.Taylor? Steven Wellesley nyomozó vagyok. Örvendek a találkozásnak - nyújtsa felém a kezét, egy harmincas éveiben járó, borostás, kék szemű férfi. Ekkor volt a pillanat, mikor az orvos magunkra hagyott minket.
- Részemről a szerencse - fogadtam el. Hát, nem mondanám szerencsének, de ha ez segít emlékezni az estére akkor okés.
Megfogott egy széket a sarokból, és velem szemben helyett foglalt. Egy hatalmas füzetet fogott a kezében, írásra készen, majd hosszasan tanulmányozni kezdte az arcom. Messziről süt róla, hogy szeret nyomozni.
Ez azért fura.
- Egyáltalán nem emlékszik az estére? - tért a lényegre, miközben kinyitotta a fekete füzetét. Melyik filmben jegyzettel a nyomozó?!
- Fátyolos képek villannak be - vontam meg a vállam. Wellesley felsóhajtott.
- Kérem részletesebben válaszoljon miss Taylor. Ez nem holmi
tinédzserek kérdezz-felelek-je, mert ha magát miss Taylor, szándékosan
lökték el, lehet máskor is megteszik, vagy megteszi az a bizonyos
illető. Az is lehet, hogy a vesztét akarja. Szóval a maga biztonsága
érdekében, kérem részletesen válaszoljon, hogy megtudjuk állapítani a tényeket. - A testtartása végig nyugodt volt. Lefagytam. Oké, igaza van. Tények, értem. Valaki engem megakar ölni? Erre akart kitérni? Ki akarna megölni? Miért? Lehet hogy ez a felhajtás egy nagy semmi, és felbuktam a saját lábamban! Így is elég bajom van magammal.
- S-sajnálom? - jelentettem ki, de inkább hangzott kérdésnek.
- Köszönöm - fújta ki a levegőt. - Van esetleg ellensége, rosszakarója?
- Nem, nincs. Mivel nem rég költöztünk Londonba, nem volt időm szerezni - válaszoltam.
- Hüm, értem. Arra kérem hogy koncentráljon arra az estére. Ha már fátyolosan megvan, akkor az ki fog tisztulni. Nem kell órákig itt ülnünk, ha megvan az alap.
- Rendben - Bólintott, majd írni kezdte az eddig történteket.
Gigivel az utcán, próbál belőlem kiszedni dolgokat, beérünk a kocsmába. Eddig meg van. Iszunk, de inkább én iszok. Elkezdek kitálalni neki mindent. Az arca, mikor elmondtam, aztán...Próbálok koncentrálni rá, de nagyon nehéz. Mintha összeszorítanák az agyamat. Hirtelen bevillan egy pasi,
leül mellénk, de Gigi elküldi. Aztán elkezdek neki hadoválni..Harry-ről? Felállok majd a vécé iránya felé tartok. Jobban mondva döcögök. Részeg pasik beszólogatása, aztán beérek a mosdóba. Üres. Hirtelen villant be minden, akár egy dalszöveg.
- Megbotlottam! - kiálltok fel. - Megbotlottam! - ismétlem meg, kimeresztett szemekkel a kezemmel gesztikulálva. - Nem lökött el senki, nem akar senki megölni, csak elestem. Megbotlottam a saját
lábamba a részegségemtől! Úgy tudtam! - állok fel, magamból kikelve a megdöbbenéstől. Béna részeg vagyok.
- Akkor, ennek az ügynek is vége szakadt. Csupán egy részeg tini bénázása - csapta össze a füzetét, és felállt.
- Hé! Tizenkilenc vagyok - tettem szét a kezem megbántottan. Tudom hogy tudja, hisz nyomozó, de ezzel csesztetni akar. Nem tudom miért.
- Hát, sajnálom - bólingatott aprókat. - De ha bármi baj támad szóljon. - húzott elő egy névjegykártyát a belső zsebéből.
- Köszönöm? - hangzott megint kérdésnek a kijelentésem, miközben elfogadtam a kártyát.
- Szívesen. Hölgyeke az elsőbbség - állt arrébb.
- Köszönöm - Furcsálltam, de elindultam az ajtó felé, a nyomozó pedig mögöttem haladt.
- Szóval bármikor hívhatom ha esetleg baj történik? -kérdeztem, mikor már mind a ketten kiértünk az ajtón, a névjegyet nézegetve.
Steven Wellesley 
Okleveles bűnügyi nyomozó
Alatta a telefonszáma.
- Ezt mondtam - mosolyodott el, majd magamra hagyott. Megvan egy nyomozó száma, amit bármikor hívhatok baj esetén. Meglátszik hogy fordult az életem. Lehet, még hasznát veszem a kártyának. Nem lehet tudni ebben a világban.
Becsúsztattam a zsebembe és a 178-as szoba felé vettem az irányt. Vajon mi lehet a kisfiúval? Louis kérdezősködött addig utána? Emily-vel mi történt addig? Vajon Louis beszélt már vele? Az ajándékok! Most, megnézem őket.
Az ajtó előtt állva beszélgetés zaja szűrődött ki. Amint benyitottam néma csend lett és mindhárom szem rám szegeződött.
- Jó napot! Helló! - köszöntem a kezemmel vigyorogva. A szülei kedvesen rám mosolyogtak és köszöntek. Emily lemászott az ágyról és a karomba vetette magát. Mivel magasabb mint én, belepuszilt a hajamba. Elvált tőlem, de a kezét még mindig a derekamon tartotta. Jó érzés volt megint látni. Mintha egy régi jó barátom lenne, a tényt leszámítva hogy pár napja ismertem meg. Ez azért elég fura. De azt hiszem vonzom a fura dolgokat.
 - Itt mertél hagyni?! A fehér házba?! - kérdezte rejtett ijedséggel. A feje remegni kezd, az arca eltorzul miközben körbenéz. Felnevetek. Kétségtelen hogy Emily-nek jó a humorérzéke.
- Mentségemre szóljon jó indokom volt hozzá! - mentem bele a játékba. A szülei csak mosolyogva figyeltek minket, mikor rájuk pillantottam.
- Remélem elég jó! - ölelt meg megint, majd billegni kezdett velem el-vissza.
- Majd elmesélem - emeltem az ég felé a szemem.
- Nem kell már Rómeó megtette - vállt el tőlem és megvonta a vállát. Felhúztam az egyik szemöldököm.
- Mármint Louis? - vigyorodtam el. - Mikor?
- Akkor tényleg igaz. Louis veled jár? És nem Emily-vel? - kérdezte hirtelen Mrs.Brook.
- Tessék? - nevettem el magam. - Persze hogy velem van
- Féltékenység roham - bökött meg Em.
Megforgatom a szemem. - Nem válaszoltál
- Ennyiből nem szűrted ki? - kérdezte hitetlenkedve. Unottan nézek rá, amitől folytassa. - Ma járt itt és elmondta. Aztán jöttek az én drága szüleim - pillant rájuk - és azt hitték hogy vele vagyok - nyerített fel. - Mármint én meg Louis. Nem az esetem - nevet még mindig.
- Milyen az eseted? - érdeklődtem mosolyogva, miközben leültem az ágyra, és elvettem az egyik ajándékszatyrot.
- Hát..kedves - kezdte de egyből közbe szólok miután elolvastam a cetlit.

Egyél! Gondolom szar a kaja. 

By: Niall 

-Louis kedves! 

- Jó, de mindegy. Legyen különleges..

- Az különlegesnek számít ha szeret enni? - kérdeztem közbe, majd kivettem a szatyorból egy tál becsomagolt csirkét. Emily értetlenül megrázza a fejét. 

- Jól van kislányom mi megyünk - adott egy puszit az apja a lánya arcára, ahogy az anyja is. 

- Viszlát Elizabeth! - köszöntek. 

- Viszlát! - lengettem meg egy csirkét, amibe már beleharaptam, majd mikor kimentek a barátnőm felé fordultam. 

- Kérsz csirkét? - tartom felé a tálat, amiből azonnal kivesz egy marékkal. - Na? 

- Mi na?

- Folytasd! 

- Ja, igen. Na szóval. Legyen benne különleges ez természetes. Bolondos is legyen, de ne annyira mint Louis! - nyögött fel. Felvontam a szemöldököm, majd a következő cetlihez nyúltam. 

Idézet helye.

Író; Liam

- Ezek a fiúk! - sóhajtottam. 

- Mi az már? - érdeklődött.

- Te csak folytasd! - legyintettem. 

- Hümm. Oké. - egyezett bele. A szatyorban egy kártya volt, azon egy újabb cetli:

Nem vagyok kreatív. Nincs ötlet mit vegyek neked. Rajtad a lehetőség. :D 

Felnevettem. Az tuti hogy furák. 

- Mi az? 

- Vonzom a furákat, nézd - dobtam felé a kártyát, amit ő ügyesen elkapott, majd egy újabbat néztem. Még félszemmel láttam ahogy lerakja a szekrényre a csirkéket. 

Cetli nincs, de benne smink, parfüm és mindegy egyéb apróság. Gigi, sóhajtok. 

Jöjjön a következő! Nem is olyan rossz ez az ajándék kibontás, izgalmas. 

- Ez jó ajándék - jegyezte meg. - Ki tudja mennyi pénz rejlik benne - Liam! Nem érted, hogy vissza akarom fizetni! 

Remélem tetszeni fog. Nem volt időm rendesen megcsinálni, de na. 

Zayn

Egy összehajtott A3-mas lap. Mikor kihajtottam, elállt a lélegzetem. A szívem megtelt melegséggel és köszönettel. Zayn ez gyönyörű! Köszönöm, köszönöm! Alig várom hogy megköszönjem. 

- Emi, Emi, Emily! - visítom. 

- Ellie, Ellie Elizabeth! Mivan'? - Felé fordítom a rajzot, mire leesik az álla. - Ez..

- Gyönyörű! - fejeztem be a mondatát. Hirtelen kikapta a kezemből és ámulni kezdte. 

- Csak óvatosan! - emelem fel a mutatóujjam. 

- Csssh! 

Nem is tudtam hogy Zayn ilyen tehetséges. Engem és Louist, szinte élethűen lerajzolt. Egy olyan képet amikor a parkban ülünk és egymásra mosolygunk. Tökéletes, gyönyörű kép! Amint hazaérek kirakom a falamra. 

A következő szatyor. Csak Harry-től kaphattam, mert anyu ruhákat hozott be nekem. 

Valahol ilyenkor tél van. 

H

Kíváncsian belenyúltam és egy kis dobozt fedeztem fel benne. Kis fekete dobozt. A szívem hevesen vert. Minek vett nekem ékszert?! A dobozban egy arany karkötő volt, görkorcsolya rajta. Tényleg gyönyörű volt. És egy emlék. Mikor elmentünk görkorizni, és megcsókolt. Ez lehet a bocsánat kérése. Ha tudná hogy megbocsátottam. 

- Segítenél felvenni? - kérdeztem Emily-t. 

- Mit? 

- Ezt - adtam a kezébe az ékszert. Kimeredt a szeme és kérdően rám nézett.

- Harry - mondtam. - Görkoriztunk amikor először megcsókolt. Szerintem ezzel is bocsánatot akar kérni. Nem azért, mert megcsókolt, hanem azért. - Tudtam, hogy Emily tudja, mi az az azért.

- És fel akarod venni? - húzta fel a szemöldökét.

- Ezzel is jelezve hogy megbocsátottam 

- Nem gondolod hogy Rómeó féltékeny lesz? - Egy pillanatig elgondolkoztam ki az a Rómeó, majd kimeredt a szemem.

- Nem! Hisz ő mondta hogy bocsássak meg - teszem szét a kezem. 

- Hmm. Nem gondolod, hogy ez túlzás. Mármint az exed ékszerét hordani? 

- De hát ajándék! -vágtam rá, majd elé tartottam a csuklom. Felsóhajtott, majd némi bénáskodás után, sikerült ráraknia. 

- Szerinted Louis hol van? - kérdeztem, miközben a görkorcsolyát méregettem rajta. Ha találkozok vele, ideje beszélni vele. 

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Lehet elment egy csajjal - vigyorgott. Szúrósan rámeredtem, mire a vigyora még nagyobb lett.

- Kétségtelen! Te vagy a féltékeny köztetek - Már épp ellenkezni akartam amikor az emlegetett szamár betoppant az ajtón. Amint meglátott azonnal letámadott kérdésekkel, míg én azt néztem milyen jó a haja. 

- Na mit mondott az orvos? Ugye nincs semmi bajod! És a nyomozó vagy ki? Látom megnézted az ajikat. Mit hoztak? Niall gondolom kaját. Amúgy jól vagy? Furának tűnsz? Wáóó az mi? - emelte fel a kezem, hogy megnézze a karkötőt. Felhúzott szemöldökkel pillantott rám és várta a válaszokat. Hirtelen bekattant, milyen szemét vagyok én igazából. Anyám és az az ember. Ettől görcsbe rándult a gyomrom. 

- Azt Harry-től kaptam és felvettem hogy ezzel is jelezzem megbocsátottam neki. Az orvos azt mondta minden rendben, Wellesley emlékeztetett hogy csak felbotlottam a saját lábamba és adott névjegykártyát ha baj lenne - hadartam egy szuszra. - Te hol voltál? 

- Louis az aggódó te a féltékeny - csiripelte Em. Szúrósan néztem rá, mire önelégülten elmosolyodott. 

- Az jó. Névjegykártyát? Hagy lám! Kedves tőle, bocsáss meg neki - sóhajt, majd leült mellém. 

- A kisfiúról kérdezgettem, meg járkáltam. Egy nő fel akart szedni. És féltékeny vagy? Kire? - mosolyodott el szórakozottan, mintha erre várt volna. Tök jó, hogy egyszerre hadarunk el mindent. Látszik hogy van mit mondanunk ennyi távolét után. Szívmelengető. 

- Mivan' a kisfiúval?! - támadtam le egyből, és magam felé fordítottam. 

- Nyugi! Azért ne tépd le a felsőm. Megint - tette hozzá. 

- Heh? - esett le az álla Emnek. Nem foglalkoztam sem a megjegyzéssel sem a barátnőmmel, csak a kisfiú érdekelt.

- Thomas jól van, de nem lehet látogatni még, majd holnap. 

Felsóhajtottam. Huh. Mintha egy kő esett volna le a szívemről. Nem veszítettünk el még egy csodát. 

- Nézd! - nyomta Louis kezébe a rajzot, majd rám szúrósan meredt. Megrázom a fejem, hogy most ne. Fintorogva de bólint. Louis-ra nézek, aki tátott szájjal bámulja a rajzot. 

- Gyönyörű igaz? - bújtam hozzá közelebb. 

- Ja - nyögte ki. Alig tel el pár másodperc mikor megszólalok. 

- Milyen lány akart felszedni? - köszörültem meg a torkom.

- Egyértelműen féltékeny típus - bólogatott Em. Louis vigyorogva fordult felém. 

- Nem fontos - állt fel. 

- De hogy nem! - nevettem fel keserűen. 

- Na és miért? - nevet. 

- Hát...azért! - Sokat sejtően rám grimaszol, majd Emily felé fordul, aki bólogat. 

- Mennünk kell - visított Lou. Kiveszem a párna alól a cetlit amit Louis írt, és gyorsan zsebre vágtam. Még mielőtt pakolni kezdtem volna, a volt szobatársam felé fordultam. 

- Telefonszám csere most! - vettem ki a zsebemből a telóm. 

- Zárójelentés?  kérdezte Lou. 

- Az orvos azt mondta idehozza - válaszolok, majd leülök Em mellé, hogy tudjunk telefonszámot cserélni. 

- Te nem cserélsz? - pillantok Louisra, amíg beírja a sajátomba az övét. 

- Ja, oké - kotorászta elő a telefonját. Leült Em mellé, így ő lett középen. Visszaadta a telóm, és Tommo-ét kérte. 

- Elizabeth háttérkép hmm - mondja ki hangosan, mire azonnal kikapom a kezéből. 

- Neked én vagyok a háttérképed? De hát ez nem jó kép! 

- Örülhetnél hogy te vagy! Te is beállíthatnál engem - mutat magára. 

- Oké. Csinálunk normális képeket egymásról - mosolygok. Louis rám kacsint. 

A szívem még mindig hevesen ver és még mindig azt hiszem meggyulladok. 

Louis háttérképe én vagyok. 

Épp hogy elindultunk a kocsival, rázendítettem.
- Na, ki az a lány? - kérdeztem közömbösen.
- Mért kérded? - kérdezett vissza.
- Mert tudni szeretném - válaszoltam lassan. Téged ne akarjon senki felszedni, attól hogy híres vagy!
- Mért szeretnéd tudni? - fordította felém a fejét mosolyogva.
- Mert érdekel - emeltem fel a hangom.
- És mért? - váltott sávot.
- Válaszolj már! - keltem ki magamból.
- Mi a kérdés? - grimaszolt, mint aki nem tudja.  Hátradőlök az ülésen és unottan rámeredek.
- Valld már be hogy féltékeny vagy - sóhajt. Még mindig unottan nézem, majd kiveszem a telefonom a zsebemből. Beírom a google-ba, hogy: Louis Tomlinson tulajdonságok, majd találomra rákattintok az elsőre.
- Valld be hogy szeretsz! - Nem figyelek a mondandójára, hanem elkezdem olvasni.
- Kedvenc színe a vörös
Kedvenc étele a tészta, a pizza és a Cookie dough. Kedvenc itala a Daim Bar tejes shake 

Celeb-rajongásai: Diana Vickers, Cheryl Cole és Harry Styles
Kedvenc randihelye a mozi. Ja tipikus fiúk. - forgatom meg a szemem, majd tovább olvasok. - Nincs unokatestvére. Komolyan? - kérdem, de nem várok rá választ. - Louis egyszer elment egy 3D-s filmvetítésre, de nem tudta, hogy 3D-s, így a film után panaszkodott a menedzserének, hogy homályos volt a film. Jobban szeret csókolózni, mint ölelkezni. Rájöttünk! Harry és Louis már aludtak együtt meztelenül. Mi van?! Fúj! Undorító! Ezt honnan tudják egyáltalán? - fakadok ki. - Na jó, itt lesz ebből elég! - kanyarodik, amitől rádűlök.
- Hova megy az, aki nem tudta hogy 3D-s a film? - egyenesedek ki, és csapódik a hajam az arcomnak. Nem válaszol csak rám mosolyog, amitől kimered a szemem.
- Hova viszel? - Ebben a pillanatban leállt a motor. Egy erdőbe hozott.
- Ez most komoly?! - kérdem, de már nem hallhatta, mert kipattant az autóból. Villám gyorsasággal átszaladt a másik oldalra, és  kinyitotta nekem az ajtót.
- Nem megyek! Nem kísérletezek, vigyél haza! - húzódok a kormány felé, de megfogja a lábam és kihúz. Felsikítok, amitől megrezzen.
- Ne ordíts! - grimaszol.
- Nem megyek hagy - tolom el a kezemmel, de felkap a hátára, és leültet a kocsi motorháztetőjére.
- Mit mondtál? - húzza félmosolyra a száját.
- Azt hogy hagy békén? - suttogom a száját nézve. Még közelebb húzódik hozzám.
- Ezt még te se gondolod komolyan? - Gyorsabban veszem a levegőt, a szívem felgyorsult. Már tudtam hogy elfogja érni amit akar.
- Nem mondom ki! - mosolyodok el.
- Miért? Nem szeretsz? - biggyeszti le alsó ajkát.
- Ez nem igaz!
- Akkor mondd ki - suttogja.
Felsóhajtok. Ezt már nem úszom meg. - Szeretlek! - rebegtetem meg a szempilláim.
- Fájt? - húzza fel a szemöldökét.
- Egy kicsit - felelem komolyan, amitől kitör belőlem a nevetés.
- Na várj csak  - fenyegetőzik, majd megcsókol.
- Tényleg meztelenül aludtatok Harry-vel? - válok el tőle zihálva. Felnevet, és elkerülve válaszát újra megcsókol. 

Sziasztok! :D
Megemlítettem, hogy különkiadást hozok. Arra gondoltam, hogy rejtett részeket, vagy visszaemlékezés arra, amikor Styles és Elizabeth jártak. Az rajtatok áll.
De, csak akkor hozok, ha ti hoztok nekem olvasókat. ( NEM! Nem követelőzik meg semmi ilyesmi)
Ha van valaki a családotokba, vagy ismerősötök akiről tudjátok, hogy szívesen elolvasná, ne habozzatok megemlíteni. Nagyon megköszönném! És hoznék nektek különkiadást. Kérlek válaszoljatok, sokat jelent. ♥
XXE

22.fejezet

Vissza a kórházba

Louis Tomlinson

Mi lesz, ha az orvos azt mondja valami baj van? Nem szabadott volna. De egyszerűen az őrületbe kerget! Egy pillantása elveszi azt a kevés eszem. És, most van még egy dolog amin rágódhatok, csak azért, mert nem bírtam magammal. Nem mondhatom hogy bánom, mert nem, sőt állandóan megtenném, mert Louis Tomlinson vagyok, de nem most kellett volna. Félek, hogy valami baja lesz miatta. Félek, és boldog vagyok is. Neki ezt nem mondhatom el, mert ahogy ismerem egyből leállítana, hogy nincs semmi baj és a többi . Hát remélem. 

Tisztán kivehető volt hogy ideges. Nem nagyon tudom miért, hiszen most még csak hozzájuk megyünk, de baromira az volt, míg én az álcám mögé bújtam, ami mögé nem lát be senki, csak az anyám. Nem hiába jártam drámára.

A piros lámpánál rávetettem pillantásom, amit megérzett és félem fordította  a fejét. Nem tagadom, nagyon jól állt neki az ingem, amit nem kérek vissza már. Egyrészt azért, mert nem hordom, másrészt meg hogy lássam benne.

- Minden oké? - böktem meg a vállát. Mosolyogva megrázta a fejét. Na, ebből adódóan sem értem a nőket. Miért nevetnek ha baj van? Vagy, ez nem csak lányokra igaz?
- Beszélnem kell anyámmal - fújta ki a levegőt idegesen. Itt elszakadt a cérna. Mért ideges ez miatt? Vagy most mi van? Összeráncolt szemöldökkel méregettem, mire ő értetlenül bámult rám.
- Várj..te nem tudod? - húzta össze ő is a szemöldökét.
- Mit is kéne? - Ebben a pillanatban dudálni  kezdtek, és akkor vettem észre hogy zöld a lámpa. Áthajtottam a lámpán és most már kíváncsi voltam mit titkol, vagy elfelejtett elmondani. Miről kell beszélnie az anyjával?
Mikor megakartam szólalni hogy folytassa, megelőzött.
- Azon a napon. Az után - kereste a szavakat. - Otthon veszekedtem anyuval, és a végen az lett belőle hogy megtudtam mért váltak el - Itt megcsuklott egy pillanatra. Kapisgáltam a dolgot, sőt tudtam hogy mi lesz a vége. Én is átéltem már ilyet, és nem a legjobb érzés. Visszagondolni, mi volt velem akkor, huh.  - Na szóval megcsalta - Beharapta a száját, majd az ablak felé szegezte tekintetét. Valahogy nem tudtam meglepődni rajta. Nem azért mert az anyja nem volna szép, hanem mert ha már nem mondja meg a szülő az okot, akkor csak ez lehet.
- És most mi lesz tovább? - Nem akartam faggatni az érzéseiről, jól tudom milyen lehet neki most.
- Beszélek anyuval, elmegyek a kórházba, a kisfiúhoz, és ha lesz alkalmam beszelek Harryvel. Muszáj tudnia hogy megbocsátottam neki.  - nézett rám kíváncsian, idegesen és várakozóan is egyben, amit a visszapillantó tükörből láthattam.  Kíváncsi mit gondolok erről az egészről, ideges, úgy minden miatt, és várja erre mit mondok. Mit mondjak? Én is elmennék megnézni azt a kisfiút, azért is, mert hiányoznak a gyerekek. Lux, az ikrek és úgy mindegyik. Még Ariel is, akit csak egyszer láttam. De ő tuti nem erre kíváncsi. Hát ha ezt a kórházi eset előtt mondja, akkor száz százalék kiborulnék, de most, mikor már megértettem, örülök neki. Nem akarom hogy a csajom meg a legjobb haverom kínosan érezze magát. De most mit mondjak?
- Örülök hogy beszélsz vele - vetettem rá egy pillantást, miután eltelt pár másodperc. Szemöldöke az egekbe szökött, amitől csukott szájjal nevetni kezdtem.
- Te most kinevetsz? Olyan kiszámíthatatlan vagy - háborodott fel a hangjából ítélve, de éreztem hogy mosolyog.
- Sokat gyakoroltam - vontam meg a vállam lazán, majd hirtelen nevetni kezdtem, ami ragadós volt mert Ellie is kacarászásban tört ki.
- Hogy csinálod? - fordult felém.
- Mármint mit? - tetettem a hülye gyereket. Egyszerűen imádom ezt csinálni az emberekkel.
- A pókerarcot, a kiszámíthatatlanságot, és azt hogy mindenben olyan határozott vagy - sorolta fel. Félmosolyra húztam a szám, és egy kevés gondolkodás után válaszoltam.
- Drámára jártam, a sok gondolkodás teszi, és nem ismersz
- Mi az hogy nem ismerlek? - háborodott fel.
- Határozott? Én? - húztam fel a szemöldököm, és bekanyarodtam a sarkon.
- Igen. Olyan laza vagy - kezdte, de közbevágtam.
- Az nem ugyanaz - bizonygattam tovább, majd megpillantottam a sárga házat, és leparkoltam.
- Amúgy nem vagyok laza..de mehetünk? - kérdeztem felé fordulva, miközben ő a lakást pásztázta.
Bólintott, majd kiszállt a kocsiból. Követtem mozdulatait, ahogy átsétált a kocsi előtt majd követtem a példáját. Megvárt, majd kezeimet az övére tettem, s összekulcsoltam ujjainkat. A mozdulatra azonnal kezeinkre meredt a szeme, és nézegetni kezdte azt. Nekem ez megszokott dolog igazából. Jó eddig sose tettünk ilyet, de most reflexből jött. Akaratlanul is Eleanor robbant be tőle. Vele mentünk mindig így. Ha hátul ültünk valamelyik hülye autójába, a mellkasomon feküdt, a kezeink akkor is összeragadtak. De ez már a múlt, amit válasz nélkül lezártam. Ha eszembe jut már csak ürességet érzek egy csipetnyi fájdalommal és emlékekkel. Remélem benned bűntudat is mardos, Eleanor Calder!
 Pont mikor a végéhez értem a gondolatmenetemhez, nyitotta ki az ajtót Ellie. Elengedte a kezem némi gondolkodás után. Vigyorral az arcomon haladtam utána, majd bezártam magam mögött az ajtót. Teljesen belém van zúgva! Vajon mikor lesz elég bátorsága, hogy egy ilyen természetes dolgot bevalljon? Hallottam róla hogy a nők jobban megnyílnak ha a pasi lép először, de én már kétszer is léptem. De ha az elsőt ráfogjuk arra hogy akkor még nem szeretett? De akkor is, ma vallottam neki szerelmet. Azt hittem mond rá valamit, jó mondott ami egyébként nagyon jó válasz volt, és tuti attól van hogy sok időt tölt velem, és egyébként felizgultam arra hogy rajta van a boxerem. Kicsit rosszul esett a szívemnek, de nem lennék Louis Tomlinson ha itt feladnám. Kell egy csel amihez a fiúk is kellenek. Elizabeth Taylor, készülj fel a szerelmi vallomásodra - követtem a szememmel minden apró mozdulatát.
- Azt hittem már elraboltad Tommo - csendült fel oldalról Spencer hangja.
- Lehet hogy azt kellett volna - vontam meg a vállam nevetve. Igazából egyáltalán  nem gondoltam komolyan, minden vágyam hogy már a kórházba legyünk hogy megvizsgálják. Aztán lehet elrabolom. Már az enyém mindenestül. De vajon örökre?
Észre vettem Ellie zavarodott pillantását, amire megint arra tudtam következtetni hogy nem tud kiigazodni rajtam.
Mikor ideért a bátya kezet fogtam vele, ami után a húga azonnal karjaiba zárta. Lottie, Fizzy, Daisy, Phoebe, az ikrek, anya. Hirtelen olyan nagy hiányérzet tört rám, amitől sóhajtanom kellett. Hogy ne kelljen egy percre se tovább néznem a testvér szeretetet, levágtam magam a kanapéra és kihalásztam a telefonom a zsebemből.
9 nem fogadott hívás
Basszus! Káromkodtam magamban mikor elolvastam, és rájöttem hogy rákéne adni a hangot, amit meg is tettem, majd megnéztem kik is hívtak.
Harry 2 nem fogadott hívás
Liam 1
Niall 2
Zayn 1
Ismeretlen szám 1
Paul 2
Összeráncolt szemöldökkel méregetem a telefon képernyőjét, majd úgy döntöttem ott hagyom a beszélgető testvért, és felhívom Pault. Mert ő ki tudja minek hívott?!
- Hova mész? - szólt utánam Ellie.
- Nyugi nem hagylak itt. Tudom hogy fáj, az a pár perc ahol nem egy levegőt szívunk, de fel kell hívnom a menedzserünket - vigyorogtam rá, hogy feldobjam a kedvét, mert láttam hogy a sírás kerülgeti. Mielőtt válaszolhatott volna valamit, magam után zártam az ajtót. és vártam hogy felvegye Paul.
- Helló - szólt bele.
- Na mizu? - ültem le a lépcsőre.
- Tele van veled az internet - kezdett bele.
- Ezt már megszokhattuk - mondtam unottan.
- Seggfej vagy. Nem léptél fel semmilyen közösségi oldalra? - szidott le. Hát mással voltam elfoglalva...
- De most ez rossz vagy jó? - fakadtam.
- Hát ez embertől függ Lou, de megint lesz egy interjú, aztán már jobban belemélyedünk a koncertekbe. Már terveztem is párat. Vége a lazsálásnak, tiszta minden. Megírjátok a maradék dalt, és novemberben  ki adjuk az Made in the A.M  albumot - mondta végig határozottan. Nem nagyon lepett meg, tudtam hogy ez lesz nemsoká. De a dal még nincs kész, és kell segítség. Harry kell ide! Leesett az is hogy kevesebbszer fogom látni Elliet, amitől azt éreztem hogy megcsavarják a szívem.
- Hova fogunk utazni? - kérdeztem rá.
- Nyugi Lou! Nem leszel olyan sokáig távol a szerelmedtől - vihogott a telefonba. Az ő nevetése olyan mint egy lajháré, aki teleette magát. Igen láttam, és halottam már olyat. Sőt éreztem is a hányását a karomon ezek után.
- Nyugodt vagyok Higgins. Utána nézek most mit alkottam
- Oké Lou, vigyázzatok magatokra csá
- Okés apuci - húztam meg az utolsó szót, majd leraktam.
Próbáltam belépni twitterre, de ez nem igazán ment miközben cigit kerestem a zsebemben, de végül sikerült, mert Louis vagyok beírnom a jelszóm:
jelszóajelszóm12
Erre úgysem jönnek rá igaz? Muszáj volt letennem a telefont míg meggyújtom a cigit, de ezek után már belemélyedtem az internetbe. Az elején még csak Ariana Grande írt ki valamit, amit lusta voltam elolvasni, úgy hogy görgettem tovább. Majd megnéztem mikbe jelöltek be. Olyan szar érzés hogy nem tudok mindegyikre válaszolni mert egy napba is tartana. Sok Larrys dolog, a barátnőmmel kapcsolatos de egyen azért megakadt a figyelmem.

Louis hatalmasat csalódtam benned! Hogy tudtál elhagyni egy olyan tökéletes nőt mint Eleanor, és  mért egy ilyen kis ribanc mellett kellett kikötnöd?

Az állkapcsom megfeszült az idegességtől. Ribanc? Elhagytam? Én? Csalódott bennem? Oké. Az ilyenekre akarok a legjobban válaszolni. Ha a szeretteimet sértik engem is, nem értik meg? Inkább beléptem az Instagramra, ahol Danielle Campbell képével találkoztam. Jók a lábai - eresztettem le a szám elismerően, majd tovább görgettem.

Louis annyira szeretlek hogy lehetel ilyen cuki?

Néha én sem tudom. Amikor anyutól megkérdeztem csak annyit mondott: A túlságos önbizalmad miatt. Azt hiszem sok mindent örököltem anyutól.
Egy videó szerepelt alatta amire rákattintottam. Na nézzük a cukiságom okát!
Először egy riporter beszélt rólam:
 A One Direction vezéregyéniségéről mostanában több hírt is hallhatunk. Eleanor Calderrel való szakítása után, többször adott az igazáért. Ez se volt másképp július negyedikén, amikor az újdonsült barátnőjét, Elizabeth Taylort védte meg, és oktatta ki a riportereket, de előtte a kórház kamerájával megfigyeltük mit művelt. Ha valaki nem tudná, azért volt a kórházba mert a barátnője fejsérülést szenvedett. A részleteket nem tudjuk, de lássuk a a videót.
A képernyőn megjelentem ahogy ordibálók és rugdosom a szemetest, majd visszatért az a nő. Nem figyeltem miket mond az agyam százzal kattogott, hogy most egy pszichopata  állatnak nézhetnek, vagy egy törékeny porcelánnak. De most komolyan! Ezek kutatnak után, vagy mi? Idegesen néztem végig ahogy kiosztom a riportereket majd mikor elhozom Elizabeth-et a kórházból.
Szóval azért szeretnek mert szeretnek? Legalább annyira már ismernek hogy tudják ne packázzanak velem. De, biztos hogy ott lesznek. Látom  magam előtt ahogy Ellievel menjünk be az ajtón és kattognak a kamerák. Helyesbítek kiszállunk a kocsiból. Tökéletes!
Elhajítottam a csikket, amikor nyílt az ajtó és a férfi parfümről érződően megállapítottam hogy Spencer az.
- Vége a testvéri ölelésnek? - kérdeztem magam elé bámulva
- Anyu vette át a helyem - mondta miközben magába szívta a levegőt.
- Szerinted meddig bírja? - fordultam felé.
- Amióta elmentem változott. Már nem az az erős lány mint volt. De nála nem lehet tudni....Adsz egy cigit? - Kivettem a zsebemből a dobozt, és felé nyújtottam. Mikor kihúzott belőle egyet, én is megtettem majd meggyújtottam és átpasszoltam neki a gyújtót.
- De, ha van miért boldognak lennie kibírja - fejezte be, majd beleszívott a cigarettába. Vagy kiért. Szerintem van miért annak lennie. Itt a bátyja, megtudta az igazságot, és talán miattam. Nem talán, miattam. Egoista Louis! - mondta belül egy hang, de viccelődve. Mert ugye nem gondolom komolyan!
- Mondta miért ment el tegnap?
- Mindent elmondott
- Mindent?! - fakadtam ki. Gyanakodva összehúzta a szemöldökét.
- Nem kellett elmondania hogy tudjam. És túl közel vagy - nézett komoly, okoskodó arccal rám, amitől kitört belőlem a nevetés. - Asszed' viccelek? - mondta nevetve. - Van húgod? - kérdezte hirtelen.
- Ó, nem is egy - legyintettem.
- Na akkor nem nehéz elképzelned. Mit csinálnál ha a húgod tegnap, de úgy hogy sebesült is volt, kúrt volna azzal a csávóval aki melletted ül - Nem telt bele egyetlen percbe sem, hogy megértsem, és tudjam mit csinálnék. Felbasznám a képet.
- Jó fej vagy! - mondtam lenyűgözötten, amire csak szétette a kezét. - De tudod hogy nem akartam, pontosan a feje miatt - kezdtem bele, de közbe vágott.
- Tudom - bólintott. Ellie nem hazudott. Tényleg nagyon jó bátyja van. Vajon én is jó bátyó vagyok? Számtalanszor elhangzott már a húgaim szájáról, hogy : Utállak. De mindnek volt oka. Egyszer például, Lottie-t leöntöttem egy vödör hideg vízzel, mikor épp indulni akart az egyik barátnőjéhez pizsi partizni. Egyáltalán mit csinálnak a csajok egy pizsipartin? Kibeszélik a pasikat? Ahhoz én is értek.
Az ajtó nyitódott a hátunk mögül. Majdnem egyszerre kaptuk oda a tekintetünket, ahol Ellie lépett ki, átöltözve - feliratos póló, rövid térdnadrág - , komoly arcot vágva. Azért, az ingemet nem kellett volna levenni!
- Indulás! - veregette meg a bátyja vállát, majd leszaladt a lépcsőn.
- Hív a kötelesség - álltam fel, majd utána lépkedtem.
- Csak hogy tud. Tele van velünk a média - világosítottam fel, és próbáltam olvasni az arcán, de nem nagyon ment miközben rohantunk a kocsihoz.
- Szuper! - forgatta meg a szemét, míg a hangja tele volt ridegséggel. Meglepett, mert erre nem számítottam. Sírás, bezárkózás és még ehhez hasonló dolgok, de kiborulás nem. Az a szerencse, hogy tudom hogy kell bánni egy ideges nővel. Ezt is a húgocskáknak köszönhetem. Hagytam hogy kicsapja a kocsiajtaját, és bevágódjon rajta, miközben azon agyaltam hogy mi az, amit ő szeret. Végigpörgette az agyam a vele töltött időket, miközben beültem mellé és beindítottam az autót. Végig kifelé bámult az ablakon, és fortyogott benne a düh. Dühős az apjára. Próbáltam elrejteni a mosolyom, mikor kitaláltam mit csinálok, hogy, ne fogjon gyanút, vagy ne nézzen seggfejnek. Csak kerüljünk ki a kórházból. Az a baj hogy még oda sem értünk.
- Álljunk meg egy virágos boltnál - törte meg a csendet.
- Ha elmondod mit mondott - kezdtem alkudozni.
- Most ehhez nincs kedvem Louis - rázta meg a fejét meggyötörten. Oké, nem győzhetek még most.
- Akkor virágos bolt - egyeztem bele. Bizonyára megfordulhat a fejünkben a kérdés, hogy mi van azzal a bizonyos kisfiúval. Az a baj, hogy nem bírok ilyeneket lesni, hallani, mert a szívem facsarni kezd. De az tuti, hogy segíteni fogok neki. Ha csak pénzösszegileg akkor úgy.
Leparkoltam egy virágos bolt előtt, de mielőtt kiszállhattam volna, Ellie megállított benne, hogy majd ő be megy maradjak itt és a többi. Nehezen egyeztem bele, mert ugye vannak olyan őrült rajongók akik meg is tépnék. Ezért ülök most két perce a kocsiban, elhatározva hogyha nem jön öt percen belül utána megyek. A telefon csörögni kezdett a zsebemben, és mikor előhalásztam. Ismeretlen szám villant fel. Összeráncoltam a szemöldököm, de felvettem.
- Itt Louis Tomlinson beszél, te ki vagy rejtélyes idegen? - mondtam ami először eszembe jutott. Pillanatok teltek el, de a telefonba még mindig nem szólt bele senki, csak lélegzetvételeket lehetett hallani, ami kezdett nyomasztóvá válni.
- Hahó? Van itt valaki? Vagy véletlenül egy gyerek ütötte be, véletlenül pont az én szuper számomat? - kezdtem viccelődésbe. - Említettem hogy véletlenül? Hm? Na mindegy. Dolgozok egy dalon és ha már itt vagy rejtélyes idegen meghallgathatnád.......Zokni nélkül, zokni nélkül jéjé. Ümm zokni zokni nélkül! - énekeltem el azt ami először eszembe jutott. A vonalból halk szipogás hallatszott majd bontották. Összeráncoltam a szemöldököm. Ennyire azért nem lehetett rossz a dal? De valahogy ez a szipogás olyan ismerősnek tűnt. Mintha már hallottan volna valahol. Vajon miért sírt? Azért, mert véletlenül engem hívott fel? Jó, ez nagyon úgy hangzott mintha egy egoista mondta volna. Vagy rossz a humorérzékem? Nem lehetett gyerek. Egy gyerek beleszól. Lány volt. Egy lány felhívott, majd elsírta magát és lerakta. De az az érdekes benne hogy ismerős a szipogása. A kocsiajtó hirtelen nyitódott, amitől megrezzentem, de Ellie nem vette észre. A vörös rózsát bámulta póker arccal. Míg én próbáltam ijedségem eltakarni, ami sikerült is. Ilyen még nem történt velem!

Ahogy közeledtünk a kórházhoz, egyre jobban növekedett bennem a félelem, hogy esetleg valami baja lesz. Most ott vagyunk hogy inkább ülök a folyosón, mint hogy az orvossal és vele tartottam volna. Nem akarom nézni ahogy vizsgálja, vagy hogy utána hogyan kérdezgetik a nyomozók. Belementek abba, hogy itt, kérdezzék ki, szóval a kivizsgálás után ez megtörténik. Én addig várok, és várok, miközben minden pillanatomat lefényképezik, vagy videóra veszik. Amint kiszálltunk az autóból, megcsaptak minket a kérdések és a kamerák.
Idegesen doboltam a lábammal, majd mikor azt éreztem szétszakadok,
 felálltam, a rózsát is felvettem a helyéről, mivel nekem kell
vigyáznom rá, és a 178-as szoba felé vonszoltam magam,
 hogy elfoglaljam magam Emily társaságában és ne kattogjon
 az agyam két dolgon. A telefonhíváson, és Elizabeth-en.
Mikor beértem azon a bizonyos ajtón, a szőkeség csodálkozva
 végigmért.
- Hejhó! - emeltem fel a kezem, majd leültem mellé, az ágyra, a virágot pedig a komódra helyeztem.
- Hali Rómeó. Hát Júliát hol hagytad? És tegnap mért vitted el? És a virág kié? - támadott le kérdésekkel. Mondhatom nagyon barátságos.
- Nos, kedves szolga, el kellett vinnem hogy egy utolsó éjszakát együtt tölthessünk mielőtt elszakítanak tőle. - mondtam drámaian.
- Kik vitték el? - kérdezte meglepettség nélkül. Alig beszéltünk, oszt nem lepi meg hogy ilyennel rukkolok elő. Szégyen gyalázat! Igazából csak jó emberismerő, mint jó magam.
- Az orvos kivizsgálja mert tegnap nem lehetett és zárójelentést ír, aztán a nyomozók jönnek - komolyodtam el.
- Oké, de még mindig nem értem minek vitted el. - csapott a combomra. Részletesen elmeséltem neki, miért is, az "olyan" részeket kihagyva. Amikor a végéhez értem, ledűltem az ágyra, és vártam a reakcióját. Ő csak maga elé meredve a gondolataiba merült.
Jól megvizsgáltam, és ahogy az első találkozásnál, most is feltűnt soványsága és sápadtsága. Ennyire kiszívja belőle a kórház a színt? Mióta van itt? Mi lehet a baja? Több kérdés is megfogalmazódott bennem, de hűen magamhoz ezt a kérdést tettem fel:
- És te mit csináltál addig? - Felém kapta a tekintetét, és összeráncolta a szemöldökét. Láttam rajta hogy gondolkozik mit is mondjon erre. Valami van itt!
- Niall-el beszélgettem - bökte ki. - Tök aranyos srác - húzta félmosolyra a száját. Huncut vigyor jelent meg az arcomon, miközben felültem.
- Két szőke. Passzoltok egymáshoz, úgy látszik a kémia is meg van. De figyelmeztetlek! Én leszek a tanú az esküvőn, én tartom a gyertyát a nászúton, és én leszek a gyereketek keresztapja, aki a William nevet kapja - ejtette ki a szám ezeket a szavakat komolysággal. Először elgondolkoztam, hogy mit is vessek be, de mivel nincs itt Niall ejtettem a beégetést. Kimeresztett szemekkel meredt rám, és nyilván azt elemezte hogy, hogy lehetek ilyen.
Ilyen elképesztően khmm humoros és jóképű. És..megint egoistára sikeredett. Kéne egy olyan tábla az agyamnak, hogy: Olyan szavak gondolása ami a egoistaságra utál, tilos!
- Te nem vagy normális Louis! Nincs köztünk semmi, és nem is lesz, mivel ez nem így működik. Amúgy ha lenne sem tarthatnád a gyertyát van villany ha kell - vágott vissza.
- Te mi van, ha épp akkor lesz áramkimaradás? -tettem szét a kezem. - És mért ne lehetne? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Mert nem és kész - állt fel, majd visszaült. Rám nézett zavartságot tükröző arccal, amitől mind a kettőnkből kitört a nevetés.
A percek csigalassúsággal haladtak, miután Emily-hez bejöttek a szülei, és kisebb magyarázás után felfogták hogy nem alkatunk egypárt, kijöttem friss levegőt szívni. Na jó, igazából cigizni.
Szerencsére a riporter sereg már elhúzott, szóval nem tudják meg örökíteni minden mozdulatom. Azért fura, hogy ilyen hamar feladtak. Nyilván volt jobb sztorijuk.
Elég vicces volt, ahogy Ellie barátnőjével már szinte fejvesztve magyaráztunk, hogy nincs köztünk semmi barátságon kívül, amiből ezt gondolták hogy titkoljuk. A szülei nagyon le vannak maradva a sztár hírekkel, aminek én csak örülni tudok.
Elővettem a telefonom, hogy megnézem azt a bizonyos telefonszámot. Lehet hogy fel kéne hívni..Te normális vagy Tomlinson?! Ezek szerint nem.
Bedobtam a szemetesbe a csikket - környezetvédelem -, majd elhatároztam hogy megkérdezem a recepciósoktól mi van azzal a bizonyos kisfiúval.
- Elnézést hölgyem! - szólítottam meg az egyik nőt. A hangom hallatán unottan megfordult, majd mikor meglátta ki is vagyok, hirtelen fel élet az arca.
- Igen uram mit szeretne? -  jött közelebb a pulthoz, és neki támaszkodott, hogy kigombolt ingén látszódjon dekoltázsa.
Magamban kinevettem gyenge próbálkozása láttán. Meg is jelent a szám sarkában egy gúnyos mosoly. Ha ezt hiszi,
hogy ez nálam hat, hát sok szerencsét kívánok neki a továbbiakban. Azt szeretem ha harcolni kell egy lányért, és nem dobja le egyből a felsőét csak azért mert híres vagyok.
Azt gyűlölöm.
- A tegnap behozott kisfiú után érdeklődnék. Égéssel hozták be. Vagyis hát égett volt az arca.., na mindegy. Ő hol van? - próbáltam össze szedni a gondolataimat.
- Nem tudom, de nézze csak ott az orvos - mutatott rá.  - Dr. Hemmings, Mr. Tomlinson a tegnap behozott kisfiú után érdeklődik. Thomas Buckett után. - Az orvos megállt.
- Köszi - húztam össze a szám.
- Bármikor - legyintett, szempilla rebegtetve. Kimeresztettem a szemem, és megfordultam.
- Jó napot doktor úr! - nyújtottam felé a kezem. Ő is köszönt majd kezet ráztunk. Rá kérdeztem még egyszer a most már nem névtelen kisfiúra. Thomas Buckettra.
- Hozzá tartozója? - tette a fehér köpenyébe a kezét.
- Nem igazán - szívtam be a levegőt összeszorított foggal. - Ismerek olyat akinek a hozzátartózója. Ő kért meg hogy érdeklődjek utána - hazudtam, hogy elmondja.
- Hát akkor bizonyára tudhassa, hogy tegnap másodfokú égési sérülésekkel hozták be. - Bólintottam. Még fokok is vannak? - Az irha mélyebb rétege károsodott, ezért műtétet alkalmaztunk nála. A 97-es szobába van, de most nem lehet látogatni - A mondandója végén bólintottam, megköszöntem majd tovább álltam.

21.fejezet

Nincs irányítás

Elizabeth Taylor

Egy újabb ismeretlen érzés. Ismeretlen, de egyben mámorító érzés. Mikor egy álomból felébredsz. De egy olyan álomból, ami nem rég történt veled. Nem tudom hogy érintsen az a tény, hogy már nem vagyok szűz. Nem vagyok szűz -ízlelgettem a fejemben többször is ezt a mondatot. Tetszik! Azért mert olyannal történt, akit tényleg, igazán szeretek. Ki mondhassa el magáról hogy Louis Tomlinsonal vesztette el? Mondjuk, nekem nem jelent semmit hogy híres.  Olyan, mint egy darab papír a híressége, viszont ő maga a világ számomra. Eddig is bele voltam zúgva, ezek után meg már tényleg az életet adnám érte. Nem tudom egyáltalán legális e így szeretni valakit. De nem is akarom. Elég annyi, hogy olyan boldognak érzem magam mint soha. Mellette megtanulok önzetlenül szeretni. Az élet vagy számomra! -fordultam Louis felé, aki még aludt. Barna tincsei a szemébe lógtak, haja össze-vissza állt. Rózsaszín ajkait enyhén szétnyitotta, kezével pedig álmában is őrzött. A másik keze pedig az arca

alatt pihent. 

Beharaptam a szám, ezzel vissza fogva magam hogy megcsókoljam. Igaz, sose merném  neki mondani hogy az életem vagy bármi ilyesmi, pedig ő már mondta hogy szeret.
A hasam megkordult, ezzel tudatosult bennem a gondolat, hogy tegnap ettem utoljára azt a rossz kórházi kaját. Azt is délbe. Mondjuk nem volt olyan rossz a főzelék...
Körül kéne nézni míg alszik. -robbant be egy ötlet, majd sorba a többi. Csináljak valami ehetőt, vizsgáljam meg a képeket a falon.
Levettem a derekamról Louis karját, de mielőtt felülhettem volna, elkapta a karom és visszahúzott.
- Ne menj! -motyogta félálomba, összeráncolt szemöldökkel. Vajon honnan tudta hol van a karom ha csukva van a szeme? Ez is ilyen Tomlinson dolog.
- De éhes vagyok - suttogtam, mire ő  felmorgott és szorosabban zárt magához. Máskor élveztem volna, de lyuk nő a gyomromba ha nem eszek. Na jó, ez honnan jött? Felröhögtem, magamon. Ilyen hülyeségeket is csak én találhatok ki.
 Vártam pár percet, és mikor már Louis visszaaludt, kikászálódtam az ágyból - csiga lassúsággal hogy fel ne ébresszem -, és a szekrényébe kezdtem turkálni. Nem lepődtem meg azon, hogy amint
 kinyitottam rám zuhant az egész ruhatára, dehogy lepődtem, inkább megmosolyogtatott az emlék. Az emlék, amikor először voltam a One Direction házba.

- Megvagy - mondta szerintem a galambnak és magához ölelte amin muszáj volt nevetnem.

- Szegény galamb egy szekrényben lapult és most egy örült karjaiba van -nevettem.

- Na ennek a galambnak van neve is, mégpedig Kevin és nem vagyok örült - morgott.

Elmosolyodtam az emléktől, majd elvettem a takarót az ágyról, hogy azért ne mászkáljak meztelenül, és magamra tekertem. Hála hogy Louis nem feküdt rajta.
Több csíkosra vártam, de inkább márkás együttesek voltak, és ingek. Hol marad a Tomlinson stílus?
Hát még szép, hogy a legalján találtam egy kockás inget, amit el is tudok képzelni magamon. A többit vissza dobáltam, majd a földről - Csak úgy ledobáltuk igen, mért össze kellett volna hajtani? - felvettem a farmer nadrágom és a melltartóm, majd az egyik fiókból kivettem egy boxert.
 Mikor készen voltam, bementem  a fürdőbe, és leraktam a Louis ruháit  a hatalmas szekrényre. Ez a fürdőszoba ki tesz a hálószobát!
 A falak fehér színben pompáznak, ehhez fehér bútorok. Tuti nem Louis találta ki hogy ilyen legyen. Ahhoz túl elegáns. Elgondolkoztam hogy zuhanyozzak e, vagy habfürdőt vegyek, de végül az első mellett döntöttem, mert éhes voltam, és mert Louis felkelése előtt körül akartam szaglászni a lakást. Na meg, le kell fürdeni ezek után nem? Jó, nem tudok mindent erről, vagyis nem tudtam..de most már tudom..jó még vannak ködös dolgok, de már majdnem tiszta...Jó ez nekem nem megy! Egy ideig azon agyaltam hogy jól csinálom e, mivel Louisnak tuti hogy nem ez volt ez első, szerintem ő már nem is számolja. Egyáltalán számolni kell ezt? Mindegy. Az a fontos, hogy idő múlva nem érdekelt. Még mindig bennem van az az érzés, hogy ő esetleg nem élvezte - ez olyan Bella Swanos az Alkonyatból -, de ezt elnyomja, az a felfoghatatlanul jó érzés ami belülről fakad belőlem. Nem bírom levakarni a mosolyt az arcomról, hiába próbálkozom már percek óta a tükörbe. Egyszerűen nem megy!
Barna hajzuhatagom össze-vissza keretezi az arcom, szemeim csillognak, a mosolyom, inkább vigyorom meg már megemlítettem.
Mikor megelégedtem a látványommal, beálltam a zuhany alá, és áztatni kezdtem magam. Teljesen más volt, mint az én zuhanyzóm. Ezen amúgy nem lepődtem meg.
Férfi samponnal és tusfürdővel még sose fürödtem, de egyszer  mindennek eljön az ideje. Ennek úgy látszik most. Egy ilyen gél állagú tusfürdő volt, de ez nem is lényeges.
 Fura belegondolni, hogy mikor tegnap felkeltem, nem tudtam hogy mára már Louis lakásában fogok fürdeni. Ahogy ezek a gondolatok elhagytak az agyam, eszembe jutott miért is akartam eljönni a kórházból. A kisfiú arca, szeme, az érzések is be kopogtak váratlanul az agyam, és a szívembe. Felsóhajtottam. Azért, elég gyerekesen viselkedtem tegnap. Amúgy szeretek gyerekesen viselkedni, de nem így. Nem így, hogy ráhozom a másikra a frászt, utána meg, az ígéretem ellenére nem mondom el a bajom, hanem elcsavarom az agyát. Jó, azért az erős szó hogy elcsavartam. Nagyon erős. Ő csavarta el az enyémet. Tegnap még elhatároztam hogy ma beszélek Harryvel, de..., nem is tudom..BESZÉLEK VELE, ha adódik rá lehetőség.(remélem nem adódik) Mivel, ma még be kell mennem/mennünk a kórházba, és kihallgatás. Pedig még mindig nem emlékszek semmire abból az estéből. A kisfiút is megakarom látogatni, de félek nem leszek hozzá elég erős.
Mikor a gondolatmenetem végéhez értem, már a farmert húztam fel a lábaimra. A hasam megint megkordult, és az tuti hogy ha nem eszek valamit éhen döglök. A két felső gombot úgy haladtam, és kiléptem a fürdőszobából. Mosolyogva nyugtáztam hogy Louis még alszik. Mostanra már az egész helyet elfoglalta.
Élveztem hogy mezítláb szelhetem a házat végig. Ahogy kimentem a szobából visszatértem a nappaliba. Onnan balra, egy konyha, ami szerintem nem is használt. Egyszer-kétszer talán. Nem volt nagy ház, de még volt egy ajtó, ami egy szoba volt. Gondolom vendég szoba. Mikor már elhatároztam hogy eszek, megakadt a szemem a képeken a falon. Nem sorjába volt, hanem találomra feltette őket. Mindegyiket hosszasan végigmértem. A srácok hülye fejei természetesen nem hiányozhattok róla. X faktoros képek, ( Louis olyan cuki volt) és szerintem családi, Mert említette a húgait, és itt bőven volt belőle.
A gondolataim vissza terelődtek az éjszakára, mikor már a konyhában kentem nutellás kenyereket (nyami)
Oké, a suliba, majdnem az egész napot elbeszéltek azzal hogy mennyire fájt nekik az első, meg hogy nem elvezték. Nekem nem fájt. Vagyis jobban mondva, nem annyira. És élveztem is. Halottam már arról, hogy ha olyannal veszted el akit szeretsz, az olyan érzés mint nekem volt, de ennyire nem élhetünk mese világba? Vagy ez normális dolog?
- Lenyúltad az ötletem - Majdnem infarktust kaptam, az álmos hangtól, ami a hátam mögül szólt. Ezt Louis is észrevette, és felkuncogott. Nem vagyok pirulós, de mi lesz, ha meglátom és elpirulok? Mi lesz ha kinevet? Vagy előáll azzal hogy neki nem volt jó?  Na jó, állítsál magadon Elizabeth!
- Miféle ötletet? - kérdeztem szórakozottan, a hülye érzéseim elrejtve.
-  A filmekbe a férfi reggelit csinál a nőnek nem? - ölelte át a derekam. - Gondoltam, mért ne! De lenyúltad. Szégyelld magad - szorított meg. Elmosolyodtam, és próbáltam elhessegetni arról a témáról a gondolataim. De azok szoktak ilyeneket, akiknek jó volt nem? Régebben nem nagyon foglalkoztam volna ilyenekkel. Akkor, még Harry meg minden előtt sokkal erősebb voltam.
- Azt azok szokták akiknek..jó volt - Na jó, ezt minek mondtam?
- Tudom -mondta magától értetődően. - Mért neked nem..? - Most nagyon akartam látni az arcát. Hogy, esetleg látszik e rajta valamilyen érzés, de még emésztettem a szavait. Szóval..neki, jó volt? És én erre mit válaszoljak? Mondjuk "Ilyet minek kérdezel? Imádtam. Téged, az estét mindent. " Majd ha fúj. Vagy ha halálos beteg leszek ( Isten őrizz), és mindent el kell mondanom.
- De ez nem azt jelenti, hogy nem várhattunk volna vele. Mi van ha a fejed... - kezdte, de leállítottam.
- Nincs semmi bajom! - dűltem rá -csak boxer van rajta - miközben a tojásokat törtem fel. Igen, azt is kivettem. Éhes vagyok na!
- Akkor se kellett volna - sóhajtott fel.
- Most mi van? Nem tudom neked jó volt e, bár az előbb ezt mondtad, de én nem voltam ilyen helyzetbe hogy össze tudnám hasonlítani egy másikhoz...
- Ez mit jelent? - kérdezte szórakozottan Lou.
-Hogy a lábfétised ellenére jó volt! - hadartam el, majd megfordultam, és mielőtt megszólalhatott volna, beletömtem egy kenyeret a szájába, és a magaméval leültem az egyik székre. A fejem tűz forró, a hirtelen őszintéségtől, és erőt kellett vetni magamon hogy rá nézzek, két harapás közepette.
 A látványtól félrenyeltem, és nevetve köhécselni kezdtem. A kaja majdnem kiesett a számból, az arcomat a kezembe temettem a hirtelen röhögéstől, de hiába próbáltam abbahagyni, újra ránéztem és egy újabb nevető görcs támadt fel bennem.
Nutellás kenyérrel megtömni egy srácot, jelen esetben Louist, aki boxerben kimeresztett szemekkel, leeresztett szájjal bámul, azért mert elmondtad az igazságot, hidd el rohadt vicces. Annyira hogy majdnem megfulladtam a nevetésbe.
Mikor már csillapodott a röhögésem, vettem észre, hogy Louis már megette a nutellás kenyeret, és vigyorogva figyelt, amíg el nem hallgattam.
- Valld be! Imádod a lábfétisem, és a vele járó teendőidet - tartott felém, de én  felálltam elszörnyedt képet vágva.
- Fúj, nem! - léptem egyet hátra, mikor azt éreztem eléggé közel van hozzám.
- De-de! - Amikor már csak pár centi választott el minket, megfordultam és futni kezdtem volna, mikor elkapta a karom, és a derekamat megfogva közel húzott magához. A gyors fordulástól a hajam az arcomba landolt, amitől alig láttam valamit, és fújni kezdtem volna el, mivel a kezeimet lefogta. Annyira sikerült, hogy lássam Louis vigyorát és felgyorsuljon a szíveresem, de ez semmi.
- Valld be! - parancsolta a számra lehelve.
- Nem, minek? Nem is igaz! - Erre oldalra dűtötte a fejét, majd a száját az enyémre tapasztva, ölelte át a derekam. Szép lassan, a kezeim a nyaka köré fontam, majd beletúrtam a hajába, és élveztem hogy átvettem az irányítást.
- Te ma mindent lenyúlsz igaz? -kérdezte, mikor elváltak ajkaink.
- Miket nyúltam le? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Az ingemet, amit sosem vettem fel, a reggeli kaja ötletem, az illatom,  az irányítást, és a szívem - sorolta fel, miközben én végig szürkés kék iriszeibe néztem.
Vadul kalapálni kezdett a mellkasom, mosolyom szélesebb lett, és egy pillanatra egy romantikus filmben éreztem   magam, ahol a történet vége, boldogan élnek míg meg nem halnak. Nem volt időm a "vajon nekünk meddig fog tartani" gondolataimra, mert hirtelen egy frappáns válasz ugrott át az agyamon, amit vétek szó nélkül hagyni.
- Ha tudnád, hogy  még a Calvin Klein boxerod is lenyúltam - sóhajtottam fel komolyan. Erre felnevetett és megcsókolt.          
             
                                                           ********

- Ma kihallgatnak? - szedegette a füvet , miután végre csókok és nevetések közepette, megtudtunk reggelizni, és miután Louis felöltözött kifeküdtünk a fűre. Egyébként hatalmas udvara van, amit megemlítettem neki. Azt mondta azért, hogy tudjanak focizni. Nem logikus? Mondjuk Louis és foci összeillik? Megnézném focizni.
A kérdéstől keserű érzés járta át a mellkasom, és elfintorodtam.
- Valószínűleg - vontam meg a vállam. - De nem emlékszek semmire!
- Mit csináltál aznap? - kérdezte, úgy, mint aki ezt akarta feltenni évek óta.
- Elmentem hozzád, de kidobtál, tényleg, miért is? Még nem állt bennem annyira össze.
- Rossz döntéseket hozok. Néha túl sokat agyalok - ráncolta össze a szemöldökét. - És utána minden az én hibám. Miattam volt minden - Felé fordítottam a tekintetem, de mint mindig, nem tudtam kiolvasni semmit. Végig simítottam kissé borostás arcán, és felsóhajtottam.
- Az a vicces, hogy azt hittem azért dobtál ki, mert Eleanort szereted - nevettem fel keserűen, miután kezem a mellkasára helyeztem.
- Azért volt minden, mert megakartalak védeni magamtól. De ezzel csak a bajt hoztam rád.
- Alkonyatos az egész. Mármint magadtól akartál megvédeni, mint Edward Bellát, ezért elhagyta. De ezzel nem sokat segített. - robbant be, amit muszáj volt megosztanom vele.
- Akkor értettem  meg a legjobban Harryt - váltott témát, vagy csak azt érezte hogy el kell mondania. Lehet, hogy azt akarja hogy bocsássak meg neki. Én egyszerűen nem értem Louist. És hogy még a nőket nem értik.
 A neve hallatán bekattant mit is kell még ma csinálnom, hová kell mennem, és ez elkeserített. Én csak Louissal akarok lenni. De így legalább megtudom beszélni a dolgokat, anyuval és Harryvel. Ha itt tartunk, Louisnak is kell kéne mondani, mért voltam kiborulva tegnap.
- Tudod tegnap..most lehet hogy kinevetsz vagy...nem tudom - próbáltam összeszedni a gondolataimat.
Kezd a legelején! - Amikor ott hagytalak benneteket, azért mert féltettél - egyébként tudom hogy nagyon hülye voltam, - de akkor, mikor mentem a folyosón láttam egy kisfiút. A teste égett volt, - A hangom megremegett az emlékfelidézése alatt, miközben felültem. - és egy pillanatra a szemembe nézett, de mintha órákig nézett volna érted? Abban az egy pillantásban megmutatta minden fájdalmát, kiengedte nekem a lelkét, segítséget kért, miközben az anyja sírva szaladt a nővér után aki a kisfiút vitte. - Volt egy pont ahol majdnem elsírtam magam, de végül megúsztam könnyek nélkül. Louis már a vége fele felült, és jól karjaiba zárt, majd amikor befejeztem dudólni kezdte azt a dalt, amit tegnap is. A szívem megtelt a hangjával, sikerült megnyugodnom. Olyan volt, mintha egy nyugtató pirulát vettem volna be. A kezemmel önkéntelenül megmarkoltam a pólóját, és magamban ezerszer elmondtam mennyire szeretem, különféle szavakban, majd teljesen felkészültem a mai napra, miközben ő végig dúdolt:
Csak a szemeid miatt
Csak a szemeid miatt
Megmutatom majd a szívemet
Amikor magányos leszel és elfelejted ki vagy
Hiányozni fog egy fél belőlem amikor külön válunk
Most ismersz
Na akkor induljunk! - határoztam el magamban, majd Louisra néztem, aki ezt  megértette, és egyszerre álltunk fel.


Sziasztok! :)
Tudom nagyon rövid lett (megint) és késtem is, de ígérem a következő extra hosszú lesz. :D
Egy kérdésem lenne, és remélem válaszoltok. Kinek a szemszöge legyen. Elizabeth vagy Louis-é? :)
Várom a véleményeket.
XxElizabeth

20.fejezet

Tiéd vagyok! 

Elizabeth Taylor

Egy érintés és hívő lettem, minden csók egyre édesebb lesz. Egy jobb lesz, mindig egyre jobb lesz.

 Akaratlanul elmosolyodtam  és rávetettem  magam.  Meghökkent mikor átöleltem a mellkasa alatt, de pár pillanat múlva sóhajtva vissza ölelt. Ez így olyan tökéletes!

- Sajnálom! -sóhajtott fel, majd jobban magához szorított. Olyan érzés volt, mintha már ezer éve nem érintett volna. Egyszerűen másképp ver a szívem, ha a közelemben van. Annyira hiányzott! 

 Felnéztem csillogó kék szemeibe, majd lejjebb vándorolt tekintetem ajkaira. Vissza kellett fognom magam, hogy megcsókoljam, mert tudtam, most neki kell megtenni az első lépést. Mondani kellene  valamit, vagy csak megcsókolnia ami elárulna mindent, de ehelyett csak.. -tereltem vissza tekintetem a szemének - bambán bámul. Szinte issza a látványomat,  mintha  erre várt volna. Pedig nem nézhettem ki valami jól, kötéssel a fejemen, amit a doki szerint holnap fognak levenni, és ha minden rendben lesz végre nem kell nap mint nap, a fertőtlenítő szagokat szipákolnom. 

 Mikor leesett hogy nem akar csinálni semmit, ki akartam volna szabadulni öleléséből, mire hirtelen magához rántott, és ajkait az enyémhez tapasztotta. Először lassan, de biztosan csókolt, de utána gyorsan, kiéhezetten. Én hagytam hogy ő uraljon és élveztem hogy a szívem ki akar törni a helyéről.  Boldog voltam! Akkor, abban a percben, teljesen biztosan mondom hogy boldog voltam. Boldog voltam, mert eltűnt az életemből a "miért" szócska - legalábbis a fontosabbak. 

Vajon így marad minden, vagy lesznek még csalódások? Ez még nem az a bizonyos Happy End, és lehet  még a fele akadályt se léptük át? 

Vannak még megbeszéletlen dolgok köztük, az anyámmal, Louissal és akármennyire nem akarom, de Harry-vel is van. Belülről egy kis részemet felemészti a kíváncsiság, hogy vajon mit akart nekem mondani. Louisról van szó. Mi van Louissal? Van egy eltitkolt élete? Maffia tag? Na jó ez hülyeség! 

Zihálva vettük a levegőt, mikor megszakítottuk a csókot. Neki dűtötte homlokát az enyémre, és úgy kezdett hozzá a beszédhez. - Figyelj! Én.. nem tudom mit mondjak - nevetett fel keserűen. - Nem vagyok az ilyenekbe jó - Egy hirtelen ötlettől fogva elváltam tőle, majd keresgélni kezdtem abba a szatyorba amibe anyu hozott nekem ruhát. 

- Mit csinálsz? - vont kérdőre Lou, miközben rájöttem, ebben a szatyorban egy összeállított szerelés van. 

- Felöltözök és kimenjünk, hogy Emily ne tudja nyomon követni a szerelmi életem - pillantottam rá, majd az említett személyre.

- Héj! - háborodott fel Emily.

- Sajnálom, de ez a helyzet - vontam meg a vállam, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt, de Louis a karomnál fogva megállított.

- Nincs olyan jó idő, megfázol - világosított fel az időjárásról, amire akaratlanul elröhögtem magam. 

- Semmi baj, majd felöltözök, nincs tél - húztam ki a karom a kezei közül, majd megint elindultam utam felé. Na, ilyen aggódó lett hirtelen? Máskor meg beledobott a hideg vízbe. Sosem szerettem ha túl féltenek, és ezt még neki sem engedem meg. Nem fognak velem gyerekként bánni azért, mert bevertem a fejem. Még anyu se! Mikor kell mennem kihallgatásra? Holnap? Vagy mikor?  

Miközben ezen gondolkoztam próbáltam elfogadható külsőt varázsolni magamnak, még ha ma úgyis aludni fogok ezek után. Többször is felsziszegtem , vagy néhol felsikítottam kócos hajamat fésülve.

- Hahó, mit csinálsz ott bent? -halottam meg az ajtó másik oldaláról Louist.

- Fésülöm a hajam - kiáltottam vissza. Hát, nem lehet sikítani haj fésülés közben?
Hogy lehet olyan hajam mint egy szénakazal? De komolyan, tényleg nagyon kócos volt. Kész kín szenvedés volt kibontani a gombócokat.

Hatalmasat sóhajtottam mikor sikerrel jártam. Már épp fonni kezdtem volna ezt a hülye fejemet, mikor meghallottam a nevemet. Először nem foglalkoztam vele, de mikor már többször is ez ment, és hallottam hogy a bátyám is bejött, felülkerekedett bennem a kíváncsiság.

 Csendesen az ajtóhoz lopakodtam, ami nálam azt jelenti hogy teljesen neki dőlök. 

- .. mindegy. Ő hol van? - Ne már hogy csak a végét hallom a bátyám és Louis beszélgetéséből! Hülye Elizabeth mért nem hallgatóztál hamarabb? Nem tudom miért - válaszoltam saját magamnak. 

- A kócokat bontja ki a hajából! - kiáltott fel Emily. 

- Köszi szépségem! - Hányingerem lett Spencer "vadászó" hangjától, de örültem is neki. A bátyám itt van, és én ilyenkor is kritizálom?! Ezentúl nem fogom! 

- És mióta is van bent? -kérdezett rá Spencer. 

- Úgy, tizenöt perce -válaszolt megint Emily. Na mi van a kis könyvmolynak tetszik a..- visszafogtam magam - furcsa, de jó fej bátyám? Tényleg visszafogtam magam! 

- Hm. Szegény kis hugica. -lépkedett az ajtó felé. Vagyis csak tippelem hogy ő. Kimeresztettem a szemem, és gondolkodni kezdtem mit akar az a... a bátyám. De nem volt elég az idő rá, mert hirtelen az ajtó kinyitódott, adrenalin szökött belém, és megtapasztalhattam milyen érzés a hasra esés. 

- Azt hitte túl jár az eszemen - Azt mondtam nem fogom kritizálni ezt a seggfejt? Hát mostantól minden alkalmat kihasználok rá. Hupsz, már megtettem. 

- Seggfej - morogtam egy sziszegés között, majd próbáltam felnyomni magam. 

-Te normális vagy? -szidta le Emily.

- Igen - Ránéztem vigyorgó képére, és azt éreztem meg akarom ölni. Nem érdekel hogy utálni fogom magam miatta, megölöm! 

- Ennyire nem lehetsz idióta?! -Na, már Louis is. - De hisz komolyabb baja is lehetett volna te seggfej! - jött segítségemre és egy pillanat alatt felállított. Bár én Spencer helyébe megijedtem volna tőle. 

- Neki baja? -nevetett fel Spencer. - Most éppen azon van hogy öljön meg. Szerinted az ilyenek baja van? Hát agyilag lehet.. - próbált komoly arcot vágni. Még Louis előtt közbe vártam. Mert én azt vártam tőle, hogy röhögve segítsen felállni, erre? Utálom ha túl féltenek! 

- Spencer, te egy barom vagy. És ezt még megbosszulom - kezdtem neki teljes higgadsággal. - Louis! -fordítottam felé a tekintetem. - Nem szeretem ha túl féltenek - mosolyogtam rá, majd megfogtam a mackó felsőm, és elindultam az ajtó felé.

- Elizabeth Taylor visszatért! - jelentette ki színpadiasan Spencer, amitől úgy néztem rá mindegy idiótára, majd bezártam az ajtót és elhagytam a 178-as szobát. Forrtam a méregtől, még magam sem tudom miért. Egyszerűen utálom, gyűlölöm ha túl féltenek! Friss levegőre van szükségem. 

- Elizabeth! -Anyám hangjára felfigyeltem majd mikor megláttam, a kezében egy kávéval elmosolyodtam. Lassan ideért hozzám, megkérdezte hova megyek, kicsit aggódó tekintete volt, de ellenkedett. Ezek után már csak menekülni akartam mindenki elől. Ha orvossal vagy ápolónővel találkoztam lehajtottam a fejem hogy ne ismerjenek fel, de később felvettem a mackó felsőt, és a kapucnit hajítottam a fejemre. Vajon, lefizették Louis-ék az orvosokat hogy akkor tudjanak meglátogatni amikor akarnak? Egyértelmű! 

- Hívják Dr.Hemmingsont! -kiáltott fel egy nő. Felkaptam a fejem és ijedség szált szét bennem, mikor megláttam az éppen lezajló jelenetet. A pult mögöttiek azonnal a telefonhoz fordultak, míg a kórházban megfagyott a levegő. Ahogy bennem is. Ez örökké belevésődött az agyamba. 

Egy ápolónő villám sebességgel haladt végig a folyosón egy hordággyal, míg egy nő fájdalmasan sírva követte őt. Amint mellém értek megláttam a hordágyon lévő kisgyereket. Nem lehetett több egy négy éves  kisfiúnál. Az egész teste égett volt, a szeme könnyes, és ezt úgy vettem észre hogy mikor elhaladtak mellettem, mintha lelassult volna minden. A tekintetünk pont érintkezett..és.. láttam minden kínját. Éreztem ahogyan égett a tűz majd véget ért. Számomra véget ért, mikor eltűnt a látókörömből, de számára nem. Örökre nyomott fog hagyni rajta, mind testileg és lelkileg is. Ha tú..- Azt vettem észre hogy szipogok és folynak a könnyeim. -tuléli.

Erősen törölgettem a könnyeim, miközben azt éreztem, órákig tart míg kiérek a kórházból. Leültem a padra, és akárhányszor pislogtam, csak azt tudtam látni ahogyan rám nézz zöld szemeivel. Ahogyan, hang nélkül azt ordítja nekem, mentsem meg. Remegtem a félelemtől. Féltem, hogy nem éli túl. Féltem, hogy elveszít ez a mocskos világ még egy csodát. Bele sem merek gondolni mit érezhetett az a nő, aki ott sírt mellettük. Minden  bizonnyal az anyja lehet. Mindvégig a fiát nézte, mintha a memóriájába akarta volna vésni. Azt láttam mikor ránéztem, hogy az összes emlékét újra élte abban a pillanatban vele. Ilyenkor szoktam hatalmas pontszemnek érezni magam, vagy csak annyira lesüllyedek szégyenben, hogy azt hittem nekem van a legnagyobb fájdalmam. Francokat! Én szerencsés vagyok. Van egy anyám, aki a lelkét is kidolgozza értem, barátaim akik tényleg, igazán szeretnek és bizonyították is, visszakaptam a bátyám akit imádok, és van egy Louisom. Mi mást kívánhatnék? Van egy Harry, de meg bocsátok neki! Elmondott mindent, azt mondta szeretett és ez nekem bőven elég. Olyan életem van amiről más csak álmodik! Én nem vesztettem el a testvérem úgy mint más, nem kell ezekkel a borzasztó gondolatokkal élnem  mint hogy, "mi lenne ha még most is élne" "miért pont Ő", és még ehhez hasonló, amit csak az érthet aki átélt már ilyet.
 Elváltak a szüleim. Apám megcsalta anyámat. De attól még megy az élet tovább! Mert van egy csodálatos anyám, akire teljes határozottsággal mondhatom, hogy a példaképem. Sajnálom, hülye voltam amiért csak úgy ott hagytam azokat akiket szeretek, csak azért mert utálom ha féltenek. De hisz ez azt jelenti hogy szeret! Ettől boldognak kellett volna lennem! 

A könnyeim megállás nélkül, patakokban folytak, míg ezen gondolkoztam. Hirtelen elkapott a bűntudat, az a szívszorító érzés, mikor ki akar törni pont, a szíved. Egyszerűen nem akar csillapodni! Meg kell tanulnom önzetlenül szeretni, és ehhez mi kell? Hát te! Te kellesz Louis! 

Felálltam és futni kezdtem, remélve hogy nem késő, de belefutottam egy mellkasba. 

- Ellie? - A hangot hallva azonnal megöleltem, hogy éreztessem vele, szeretem. 

- S-sajnálom! - Újra feltört belőlem a sírás, amitől éreztem hogy összerezzen. Egy pillanatig leblokkolt, de után szorosan magához zárt és nyugtatni kezdett.

- Semmi baj! Nyugodj meg! - simogatta a hajam, majd a fejem búbjára egy puszit adott. Már kezdett csillapodni kitörő szívem, de még most is mardosott az érzés. Olyan mint mikor beteg vagy, de az a tényleg nagyon beteg, mikor lázban égsz, nem bírsz megmozdulni, csak villám gyorsan veszed a levegőt, ami kezdi elfárasztani a tüdőt, de eközben ki vagy száradva, és arra vársz hogy legyen vége. 

- Louis! -kezdtem bele, de nem tudtam befejezni. 

- Nincs semmi baj! - nyugtatgatott. 

- Louis..olyat láttam ami örökre...belém égett. - Milyen ironikus, az a kisfiú is égett. - Sajnálom! - fűztem hozzá, majd még jobban belebújtam mellkasába. 

- Nincs semmi baj! Minden rendben lesz! - Hiába nem tudja mit láttam, nyugtatóak voltak szavai. Elhittem neki, hogy minden rendben lesz. A kisfiú meggyógyul, és évek múlva lelkileg, ha testileg nem, de rendbe jön. 

- Louis nem akarok itt maradni! Kérlek vigyél nálatok! -könyörögtem a pólójába. Egyszerűen nem tudtam volna  itt maradni. Nem megy! Fáj, hogy neki fáj! 

- Itt kell maradnod. Nem lesz semmi baj! 

Felnéztem gyönyörű kék szemébe. - Kérlek! -Felsóhajtott és elidőzött tekintetemben, ahogy én is az övében.
 Pár pillanat múlva, egy picit eltávolodott tőlem -amitől ürességet éreztem- majd kihalászta a telefonját a zsebéből. Egyik kezével szorosan tartott, a másikkal pedig a telefonján pittyegett. Majd a füléhez tartotta, míg én hallgattam szívverését csukott szemmel. 

- Gyere ide azonnal! - szólt bele köszönés nélkül. - Itt vagyok a kórházba. -Szerencsére a kórház mellett. - Siess! -tette le a telefont. Vajon most mit csinálhatnak azzal a kisfiúval? Hogy történt? Több száz kérdés megfordult a fejemben róla, de tudtam, nem fogok rájuk választ kapni. Pár perc csend után Louis rájött hogy nem fog múlni a remegésem, ezért elkezdett énekelni.

- For you  eyes only I'll show you my heart For when you're lonely and forget who you are
I'm missing half of me when we're apart Now you know me For your eyes only For your eyes only - elmosolyodtam, majd felsóhajtottam. Azt akarom hogy nem csak most, hanem mindig az ő hangja legyen a gyógyszerem. Azt  akarom hogy az a  vékony hang felvidítson ha meghallom. Ez amit most énekelt? Valami csodálatos volt! A szívem megtelt a dallamával és tudtam, örökké belevésődött.  Amint elénekelte, utána csak dúdolt.

Vajon a mi történetünk meddig fog tartani? Örökké, vagy később mindennek vége lesz? Most, még a gondolatától is röhögés jön rám, de mi van ha később nem így lesz? Mi van ha, ez csak egy fellángolás köztünk? Egy gyerekes hóbort? Én mindenesetre nem érzem annak. Én sokkal, sokkal többnek érzem. Vagyis a szívem igen. Lesz olyan hogy már nem fogja ezt érezni? 

 Mielőtt eltöprengtem volna ezen, meghalottan Liam hangját felénk tartani. 

- Jöttem ahogy tudtam. Mi a helyzet? - Én persze nem emeltem fel a fejem Louis mellkasáról. De azt halottam hogy fáradt. Liam idejött, ki tudja hány órakor, azért mert Louis megkérte rá. Egy igazi barát! Nem hiába nevezik Daddy Directioner-nak. Egy ilyen kincset, nehéz találni ebben a mai mocskos világban. De vajon neki nincs baja? 

- Muszáj kivinnünk innen Ellie-t. -nyelt egyet Louis. 

- Mért? -kérdezte döbbenten. 

- Nem tudom. Érted nem tudom! - fakadt ki Louis. Megremegtem és muszáj voltam megszólalni. 

- Mindent elmondok csak ne kelljen itt maradnom -hangom olyan halk volt,  hogy csodáltam, Louis meghallotta. 

- Elmondja. Csak vigyük ki innen. -mondta határozottan Lou.

- Megpróbálok beszélni az orvossal - Ezzel lépteket hagyva maga után elment. Louis leült velem egy padra a sok közül, és visszavont a  mellkasára. 

- Baszki! Ezek ilyenkor is itt vannak! - Először nem tudtam kikre mondja de mikor meghallottam a kamerák kattogását rájöttem. Engem nem igazán hozott lázba. 

- Ne foglalkozz velük! -emeltem fel rá a tekintetem, majd szelíden megcsókoltam a száját, amit viszonzott de nem nézett rám. Ez nem az a szenvedélyes csók volt, még csóknak sem nevezhető, ez egy erőt gyűjtő puszi volt.  Mindkettőnknek erőt adott. Vajon mi lenne, ha ennél többet csinálnánk? Akkor mit éreznék? Hirtelen bekattant az az emlék mikor Louis elvitt ahhoz a tóhoz. Hogy előtte miket mondott. Szinte  kívülről tudom.

-Nyugi nem foglak bántalmazni!-húzta félmosolyra a száját.

-Ha bántalmazol, én is bántalmazlak téged-mosolyogtam rá.

-Még mindig arra gondolsz amire én?-állt meg  és a szemembe nézett.

-Mért arra szeretnéd hogy gondoljak?-súgtam az ajkára nézve.

-Te szeretnéd hogy szeressem a gondolatot?-húzott magához közelebb,így a mellkasára dőltem.

-Tudom hogy szeretnéd-fordultam oldalra mikor már végre kaptam levegőt közelségétől.

-De nem fogom.-indult el megint.-Legalábbis nem most-tette még hozzá.

Arra eszméltem fel, hogy Louis megfeszül és hirtelen a világ zajai is visszatértek.
- Kérjük válaszoljon a kérdéseinkre! - Louisra fordítottam a tekintetem, és egy halvány mosolyt küldtem felé, amit viszonzott, Mire ellazult, és végre leszarta a riportereket, megjelent  Liam közeledő alakja. Amúgy egy melegítőfelső  és nadrág volt rajta, amit biztos most vedd fel, mert Louis felköltötte.
Louissal felálltunk és Liam segítségével "elhesegették" őket a közelünkből, miközben Liam végig azt mondta nekik feltartott kezekkel, hogy most erre nincs idő, és sajnálják.
Mikor több méter távolságra álltunk tőle, szentelte a figyelmét ránk.
- Beszéltem a dokival, azt mondta elmehet, persze miután lefizettem. De holnap be kell jönnie kivizsgálásra hogy megtudják írni a zárójelentést. Ja és be kell menned hogy a kötést levegyék. - érintette meg a vállam. Erős bűntudat mardosta a lelkemet, de az lefoglalt hogy be kell mennem oda. Oda ahol egy kisfiú kínban ég. A gondolattól megint kirázott a hideg, a félelem elkapott és erősebben kapaszkodtam Louba. 

- Minden rendbe lesz! Nem fogsz ma ott aludni! - nyugtatgatott.  Becsuktam a szemem és hagytam hogy ő irányítson. Nem akartam látni semmit már. Semmit!
 Óráknak éreztem míg meghallottam az orvos hangját. Próbáltam nem figyelni  szavaira, csak leültem egy székbe és vártam hogy levegyék. Fizikai fájdalmat éreztem hogy ez alatt az idő alatt nem érinthettem Louist. Érinteni akarom! 

- Kész is! - Ahogy ezt ki mondta az orvos belülről egy hatalmasat sóhajtottam. - Ne erőltesse meg magát, és vigyázzon a fejére. Holnap visszavárjuk! -mosolygott rám a doki.

- Köszönöm! -mondtam rekedten. Legyintett, és mikor épp kiléptünk volna az ajtón, eszembe jutott valami és odaszóltam.
- Mikor kell mennem kihallgatásra? - Az orvos elgondolkodott, majd megszólalt.
- Ha jól tudom holnap. -mosolygott.
- Köszönöm! - Az orvos csak intett hogy tűnés. Hát nekünk nem kellett kétszer mondani. Megfogta a kezem -amitől újra egész lettem-  és Liammel a nyomunkban, kimentünk a szobából, amibe nem tudom hogy kerültem bele, és nem is akarom. Ahogy ezt végig gondoltam, közelebb mentem Louishoz és becsuktam a szemem. Egy kicsit felszabadultnak éreztem magam hogy levették rólam a kötést.
- Nem gondoltam hogy ilyen egyszerű lesz -jegyezte meg Liam.
- Köszönöm! -fordítottam felé tekintetem, és hálásan rámosolyogtam.
- Nincs mit. -mosolygott vissza. Nem tudom miért, de valami furcsát láttam tekintetében. Nem, nem az hogy nem szívesen tette, mert teljesen látszott csillogó barna szemeiből, hanem valami teljesen más.
- Mi lesz a szobával? -kérdezett rá Louis. Tényleg! Emily! Anya! Spencer! Mosolyom lefagyott és kimeresztett szemekkel bámultam Liamt.
-Az orvos elintézi -legyintett. Jó sokat fizethetett. Visszafogom fizetni! Az ajándékokat amit adtak, még meg se néztem. Ha megnézted volna nem te lennél Elizabeth!
- Hova viszed? -Nyilván rám gondolt Liam.
- Hozzám.- válaszolt rám nézve.
- Oké, akkor én megyek. -intett majd bepattant a kocsijába és elhajtott. Nyitva volt a szemem! Oké, ez is olyan Elizabeth-tes dolog, de már mindegy.
Az úton végig csend volt. Nem mondanám hogy kínos, de azt sem hogy elgondolkodó. Én végig az utat figyeltem és próbáltam a gondolataim kizárni a fejemből, Louis meg néha rám pillantott. Alig váltottunk pár szót. Azt is amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Visszafogom fizetni! -néztem Louisra határozottan.
-Nem, nem fogod, és ennek a beszélgetésnek vége. -jelentette ki. Mit tanultam Spencertől? Hogy addig ne hagy nyugodni egy beszélgetést, míg nem te győztél.
- Úgyis vissza fogom -Csak unottan rám nézett, majd belenyúlt a bokorba. Összeráncoltam a szemöldököm, mikor kihúzott belőle egy kulcsot. Ügyes, nem tagadom! Ki gondolja hogy egy bokorban van? Talán Louis.
Utána én is beléptem az ajtón, ledobtam a cipőt az előtérbe, amitől nagyot nézett és megrázta a fejét, majd felkapcsolta a villanyt.Erre semmi reakcióm nem volt, csak haladtam előre. A előtér után rögtön egy hatalmas nappalit lehet felfedezni. Jobbra egy hat személyes kanapé található, egy óriás téve, és rengeteg cédé. Onnan pedig nyílik egy ajtó az udvar felé. Balra képekkel találkozhatsz, ami többnyire a bandáról,  meg számomra, ismeretlen alakokból áll.
Louis a hátam mögé settenkedett -vagy inkább lépegetett- és átölelt a derekamnál fogva.
- Nem akarsz beszélni róla? - A szívem fájdalmasan felnyögött.
- Kérlek ne kelljen! - fordultam felé, majd mélyen kék szemeibe néztem. Furcsa, ismeretlen érzés fogott el, ahogy egymás szemébe bámultunk és pár centi választott el minket. Hirtelen eltűnt minden fájdalmam.
 Louisnak nem kellett több lekapta ajkaimat. Vággyal tele csókolt, amit én azonnal viszonoztam és próbáltam örülni mellkasomból, szabadulni vágyó  szívemet. Kezeimet a tarkójára helyeztem és közelebb húztam magamhoz. Derekamra csúsztatta kezét, majd mikor éppen a nyakamra akart áttérni, hirtelen abba hagyta, és szörnyedt arccal rám nézett. Mi van ennyire rossz nem lehetek?!
- Nem lehet. Az orvos azt mondta vigyáznod kell a fejedre -nyelt egyet, majd eleresztette csípőmet, amitől automatikusan leesett kezem a tarkójáról. A szívem nem akart csillapodni, nem érdekeltek a doki szavai csak őt akartam. Ilyet még sose éreztem, de nem tudtam eltüntetni. Egy perc se telt bele, míg felém fordítottam a fejét.
-Nem lesz semmi baj.- Keserűen felnevetett. - Akarlak Louis! -néztem mélyen a szemeibe. Szavaim most hallatszóttak legőszintébbnek. Ennyire őszintén még sose beszéltem. Akarom Louist! Szemeiben éreztem a vágyat, olyat amilyet én is érzek.
Pár pillanatnyi hezitálás után, újra megéreztem meleg ajkait az enyémen. Először még nem volt benne biztos hogy jó döntést hozott e, mert olyan óvatosan csókolt, hogy fizikai fájdalmat éreztem miatta. Mikor már azt hittem feladja, eleresztette a szívéről az orvos szavait és gyorsan, kiéhezetten csókolt. Fenekemnél fogva felemelt, én a csípője köré fontam a lábam, és hagytam hogy a eltüntesse rólam a pólóm. Mindig izgultam az elsőtől, de most mikor ott vagyok, valahogy minden jön magától. Ezt nem kell tanulni, mint a tananyagot hogy jól csináld, jó jegyeid legyenek, ez benned van. Erre a pillanatra vár, hogy kitörjön.
 A csókot meg nem szakítva vitt be a szobájába. Vajon hány nővel csinálta ezt, hogy ilyen jól menjen neki?  Ledöntött az ágyra, ami már nem ment neki olyan jól, mert majdnem leesett az ágyról. Felnevettünk, de tényleg, igazán őszintén, majd levettem a pólóját, a többi meg ment magától. Valahogy mindkettőnkről lekerült az összes ruha, és....megtörtént.

                                                                   
Hi guys!
Hamarabb hoztam a részt mint kellett volna. Ne szokjátok meg. :D
Remélem tetszett, és kifejtitek véleményetek. :)

19.fejezet

Tökéletes

Elizabeth Taylor

Az ajtó nyitódott, bennem ezernyi érzelem futott át újra. Lassan, de biztosan megfordultam és az ajtóban egy nem várt személy állt. A szívem felpumpált, továbbá még mindig nem hittem el ki áll majdnem velem szemben. Tehát....... hogy?!

 Jól megvizsgáltam minden régen látott vonását, felidéztem minden múltba ragadt emléket. Mindent újra memorizáltam mintha abban a pillanatban jöttek volna vissza. Mintha eddig elakartam volna taposni, ami talán igaz is volt. Abba a pillanatban nem is nagyon tudtam másra gondolni, csak arra amibe ő is szerepelt. Hogy előttem el a bátyám, az emlékekre amiket vele éltem át. És mindez alig telt bele tíz másodpercbe, mert a következő pillanatba mellem sétált és megölelt.
 Olyan biztonságban éreztem magam mint már régen. Annyira megváltozott! Eltűntek belőle azok a bohókás vonások, amiket én mindig felfedeztem. Olyan..felnőtt lett! Pedig csak egy év telt el.
Erősebben kapaszkodtam bőrkabátjába, a sírás kerülgetett de tartottam magam. A szívem egy hatalmasat sóhajtott. Csak ő tudta felfogni, megérteni, érezni hogy itt van. Az agyam nem értette. Hogy került ide? Honnan tudta hol vagyok? És egyáltalán azt hogy  kórházba! Talán anyu mondta el. Talán ő akart eljönni hozzánk. Vagy anya hívta fel hogy kórházba vagyok. Meg akartam szólalni de nem jött hang a számra. Azt se tudtam mit mondjak. Itt már mindketten tudtok hogy ő fogja elkezdeni a beszélgetést. Hogy honnan? Ez nálunk egy szabály volt és remélem még mindig érvényes. Ha én két percen belül nem szólalok meg, ő kezdi el a beszélgetést. És hogy ez honnan jött? Akkor amikor mindenkinek elhíresztelte hogy tetszik Mat, és öt hónapig nem  szóltam hozzá. Miután kibékültünk valahogy magától jött az a szabály, amit persze ő talált ki.
 Beszippantottam kellemes férfi parfümjének illatát, ami nagyon eltért a régi ahogy ő mondta "nő szédítő" parfümjeitől. Ez kellemes volt. Nem köhögtem tőle úgy mint attól a vacaktól, aminek már nem emlékszek a nevére.
- Mivel kezdjem hugica? -sóhajtott fel, majd megpuszilta a fejem búbját és leült az ágyra. Meleg érzés töltött el a hangját halva. A fejemben mindig az a gyerekes hang villant fel akárhányszor eszembe jutott, de ehelyett mély férfias hangja volt.  Egy ideig csak figyeltem, ahogy ő is engem, majd leültem mellé. Fogalmam sincs mivel kezdje.  Több kérdés is van amit fel akarok neki rakni. De mivel kezdjem? Vagyis ő mivel kezdje?
Eszembe jutott az, mikor Harry akarta el mesélni a történetet, és mondtam neki hogy a legelején.  Térjünk vissza arra a napra mikor elment!
- Kezd a legelején - Bólintott majd gondolkozni kezdett. A falat figyelte összeráncolt szemöldökkel.
-  A legeleje.....ahhoz - gondolkozott el megint, majd végre elkezdte - A szüleink ugye állandóan veszekedtek. De mindig kint hogy ne halljuk. Próbáltunk hallgatózni de..
- Emlékszek rá - szóltam közbe hogy ne kapjak idegbajt apám miatt.
- De innen indul el a történet! - Többet nem szóltam úgy hogy folytatta. - Arra is emlékszel mikor anya pofon vágta aput? - Bólintottam. Ez ragadt mind közül a legjobban a memóriámba. - Na, te anyu után mentél míg nekem már elegem lett és követtem apánkat. - Tuti azt hiszi nem tudom. - A telefonján beszélt valakivel majd beült a kávézóba. Tudod abba a kis zöldbe. Johnéba!
- Tudom!
- Na! Oszt.... én a bokorból lestem. - Idióta gondoltam  magamba. - Aztán megjelent egy húszas éveiben járó nő. Az a lényeg hogy sokkal fiatalabb volt tőle. Az asztalához érve.. lehajolt elé és megcsókolta. - Várta milyen reakcióm lesz erre. Hát azért már nem hittem hogy pedofil is.
- Mivan' Azt hitted nem tudtam?! - Felhúzta mindkét szemöldökét. - Mindegy -legyintettem. -Utána?
- Hát gondolhatod milyen volt. Haza rohantam kivettem apunak a pénztárcájából a lóvét és becsomagoltam. Akkor jött be anyu. Nem mondtam neki semmit csak azt hogy szeretem meg hogy figyeljen a dolgokra majd elhúztam.
- Tőlem mért nem köszöntél el? - vontam kérdőre.
- Mert tudtam lebeszélnél és kihúznád belőlem. - Elgondolkoztam szavain majd beláttam hogy igaza van.
- És hova mentél?
-  Rochesterbe. Ott beálltam dolgozni..
- És mit? - vágtam közbe.
- Pincér - Felhúztam a szemöldököm és elvigyorogtam.
- Most miért? Örültem hogy felvesznek valahova. Ott találkoztam Doris-szal és hát volt pár este amikor jól..
- Erre nem vagyok kíváncsi! - raktam magam elé a kezem védekezés képen.
Felnevetett majd folytatta: - Jó jó! Mikor meglett a pénz ott hagytam az albérletet és vettem egy házat saját tetőterasszal. - Lehúztam a szám elismerés képen.
- Ki gondolta volna hogy megállod valahol a helyed. - mosolyodtam el. - És hogy hogy meglátogattál és kiszabadultál a tetőteraszodból? - nyomtam meg az utolsó szót kényesen.
- Héj!  Tudod hogy mindig is olyanra vágytam. - Jó hogy mikor mindig felemlegette ha valamelyik filmbe benne volt.
- De anyu mondta hogy gyere el igaz? Mindig is beszélgetettek? - kérdeztem rá, de az utóbbi inkább hangzott kijelentésnek.
- Igen, csak azért hogy ne aggódjon...és nem. - A végére összeráncolta a szemöldökét, a plafonra emelte a fejét, összeszorította a száját és néhányszor megrázta a fejét. Ez olyan Spencerös dolog.
- Akkor? - kérdeztem rá unottan, majd magam elé meredtem. A bátyám itt van mellettem!
- Egy bizonyos Louis Tomlinson nevű fickó - Kimeresztett szemekkel fordultam felé, miközben többször újra kellett gondolnom a hallottakat. A szívem azonnal heves vágtába kezdett. Akkor ezért nem volt itt? Miattam megtenné? Annyiszor kapott már el ez a bizonyos érzés, mikor három méterrel a felhők felett érzed magad, de ez még jobb volt.
 Spencer csak vigyorogva figyelte, nyilván nevetséges fejem.
- Most komolyan beszélsz?
- Ó nem he! - fakadt ki, majd megint elvigyorodott. - Egy kicsin múlott hogy bevágjak neki miután elmesélte az egész történetet. - Felmutattam a mutató ujjam ösztönösen, amire felrakta mind két kezét. Persze azt az idegesítő vigyort nem lehetett levarázsolni az arcáról.
- De komolyan! Ilyen kicsin -mutatta a mutató és a hüvelykujjával.
- Megverne az téged - vetettem oda halál komoly arccal.
- Engem? - nevetett fel. - Kis szerelmes! Veled együtt! -tette hozzá.
- Haha! De..hol van?
- Gondolom visszafelé tarthat már anyuval. - vonta meg a vállát, de látszott rajta hogy izgassa. Mármint az anyja miatt! Hiába erőlködtem nem tudtam eltüntetni azt a buta vigyorom. Rá néztem Emilyre aki csak mosolyogva leintette izgatottságom. Most mi van? Jó hogy izgatott vagyok!
 Felálltam majd az ablak elé siettem. Sehol sem láttam Louis kocsiját a sötétben. Azt sem tudom miből gondoltam hogy egyáltalán észreveszem.
- Rosszabb mint mikor Harryvel járt - nevetett fel szórakozottan majd elkomolyult. - Vele is van egy kis elintézni valóm - csapta egyik öklét a tenyerébe.
- Jovan' Bruce Lee inkább azt mondd meg hol a kocsid!
- Tomlinsonéval jöttünk. - pattant fel az ágyról, majd észrevette az ágyon ücsörgő Emilyt. - Szia szépségem! - kacsintott rá.
- Heló! -húzta a szót majd felnevetett.
- Fejezd be! - szóltam a bátyámra majd felsóhajtottam.
- Ugyan miért?! - vont kérdőre.
- Azért hogy legyen mit mondanod! -mosolyogtam rá erőltetetten majd visszafordultam az ablakhoz. Nagyon régen beszéltem így. Mert csak Spencerel szoktam és azért. Jó érzés volt. Remélem nem mi vagyunk az egyetlenek, akik hónapok után is úgy viszonyulnak egymáshoz mint előtte.
  Több kocsi is leparkolt egyszerre. Izgatottan fürkésztem kik szálnak ki belőle. Volt egy lány kislánnyal, egy férfi magába és az anyám. Megint felgyorsult a szívem és keresgélni kezdtem a célszemélyt.
 Kipattant a kocsiból zsebre tette a kezét majd anyám után sietett. Visszavarázsolták a mosolyt az arcomra majd Spencerhöz sétáltam.
- Na már jönnek? - húzta félmosolyra a száját. Én csak bólogattam mint az autókba azok a kutyák, és próbáltam összeszedni magam.  Mit fogok mondani mikor belép azon az ajtón? - pillantottam az említett tárgy felé. Semmit! Neki kell megszólalnia ő a fiú!
 A következő pillanatban Spencer elhagyta a szobát.  Talán így jobb is. Jobb! Felsóhajtottam és becsuktam egy pillanatra a szemem.
 Az ajtó nyitódott majd hallottam belépkedni Louist. Csak ő lehet! Sikerült valahogy lelassítanom lélegzet vételem. Nyisd már ki a szemed!
 Lassan kinyitottam, és ahogy sejtettem a szívemet elöntötte a meleg érzés, ahogy döbbenten nézett rám. Kicsit nyúzottnak tűnt, de a döbbentség eltakarta. Magamon éreztem Emily tekintetét. Filmet néz!
 Akaratlanul elmosolyodtam  és rávetettem  magam.  Meghökkent mikor átöleltem a mellkasa alatt, de pár pillanat múlva sóhajtva vissza ölelt. Ez így olyan tökéletes!