2016. július 25., hétfő

16.fejezet

Mert az a kegyetlen igazság hogy a rossz döntéseknek ára van.

Zene

Louis William Tomlinson
Kiskoromban azt hittem, ahhoz, hogy valaki elmeneküljön, fel kell állnia, és ténylegesen el kell rohannia otthonról, mint a gyerekek teszik a filmekben. Egy haragos kiáltás, egy bevágott ajtó, és indulás világgá. Később rájöttem, hogy sokan menekülnek el anélkül, hogy megmozdulnának.


Megtapasztaltátok azt az érzést, mikor elfárad a lelketek? Mikor már...nem bír több gyötrődést, várakozást, önostromozást? Hát ha még nem, gratulálok és kívánom hogy sose kelljen. Mert ez az érzés...teljesen átveszi az irányítást az agyad felett. A testemet nem vagyok képes érezni! Mármint tudom hogy van de nem érzem. Olyan mintha egy burok záródna szorosan körém, ami víz  hangozza a halottakat.
-Louis -fogta meg Zayn a vállam, amitől eltört a burok, és mindent tisztábban halottam. Mint például az Ellie-n, vagy jobban mondva neki szánt gépek pityegését, kintről a kocsizúgásokat, a nővér hangját aki a szomszéd ágy melletti nővel beszélt és a fa suhogását.-Haza kéne menned.. -kezdte.
-Nem, itt maradok! -vágtam a szavába.
-Louis -vágott bele megint.
-Muszáj. Te is itt maradnál ha Gigi feküdne ott-mutattam az ágyra-miattad. -Sóhajtva bólintott egy aprót és többé nem hozta fel az ötletét.
Miután mindenki kiment, amit Liam tanácsolt, az ágy mellé húztam a széket hogy jól szemügyre vehessem. A feje be volt kötve, s egy csomó pittyegő izé rá volt vezetve. Megszakadt a szívem ahogy ezt kellett néznem. És mi van ha kómába esik? És mégis mennyi időre? Örökre? Én abba belehalnék. Még a gondolatától is összehúzódik a szívem. Ja és a harmadik lehetőséget még mindig nem tudom, mert majdnem egy óráig kint dühöngéltem és teljesen kisírtam magam. Ennyi idő alatt a riporterek is ideértek és jól szemügyre vehettek. Kérdésekkel halmoztak el. A honlétemről és a kezemről is. A kezem. Az azóta véresen van. Szerencsésnek mondhatom magam hogy nem érzem a fájdalmat.
A fiúk csak akkor küldték el Niallt Suzyért, Ellie anyjáért amikor lenyugodtam, aminek utólag örülök. Harry elhúzott miután bejöttem,.. Harry. Miért ment el? Pedig azt hittem itt fog velem maradni és lelket önt belém. De nyilván gondolta hogy úgy is elküldeném.
-Uram! -szólított meg a nő, akivel osztja a szobát Ellie. Rá emeltem a tekintetem, és ő épp szólásra nyitotta a száját, amikor kicsapódott az ajtó. Nem nagy meglepetésemre idegbetegen az anyósom lépett be rajta. Egyáltalán szabadna anyósomnak..hisz szakí..na mindegy.
-Louis mit csináltál a lányommal?! -kezdte cseppet sem kellemes hangerővel. Legszívesebben a föld alá bújtam volna szégyenemben.
-Sajnálom! -suttogtam. -Sosem tudnám bántani önszántamból! -hagytam abba a padló bámulását, és rávetettem a tekintetem. Erős vonásai ellágyultak, s szemében megcsillant egy könnycsepp, ami aztán lassan lecsordult arcán. A másik oldalból elhozott egy széket, az ágyhoz húzta majd ráült. Pár másodperc borzasztó csend lett, míg Suzy végigmérte lányát, majd sírva ráhajtotta fejét. Tehetetlenül néztem a jelenetet, ami csakis miattam történt.
-Én..én nagyon sajnálom! -sóhajtottam. -Nem gondoltam hogy leissza magát.
-Hogy történt? -húzta ki magát szipogva.
-Azt halottam..hogy..a rendőrség szerint elcsúszhatott és beverhette a fejét. De az is lehet hogy nem véletlen volt. Lehet valaki meglökte. -nyeltem egyet. Nehezemre esett nem lassan beszélni.
-Ne nyomaszd magad Louis nem te tehetsz róla! -mosolyodott el halványan, erőltetetten. Nem éreztem magam semmivel jobban, de már az is valami hogy ő nem hibáztat.
Felálltam hogy egyedül tudjon lenni a lánya társaságában, és az idegen nőében de az nem zavart senkit. Bezártam magam mögött az ajtót, majd zsebre tett kézzel kávé keresésére indultam. Az emeleteken nem igazán találtam, ezért le szaladtam a lépcsőn. A földszinten azonnal megpillantottam egy kávéautomatát. Odasiettem  bedobtam a pénzt, választottam és vártam hogy kész legyen.
Amint ez meg volt leültem egy székbe s magam elé bámulva kortyoltam a kávém. Ha becsukom a szemem, elég csak pislogjak, már Ellie jön be. Én ezt nem bírom tovább! Felemeltem a fejem, s észrevettem hogy a maradék itt tartózkodó engem bámul. Ösztönösen összehúztam a szemöldököm és körbe tekintettem. Értették a célzást így abba hagyták a bámulást.
Az egyetlen amitől mindig is féltem hogy elfelejtenek, olyanok akiket szeretek. De most beférkőzik még egy. Mi van ha Ellie felkel és megutál. Megutál, mert miattam kórházban feküdt, összetörtem a szívét és még sorolhatnám. Nem ezen nem kell gondolkodnom megfog utálni. Félek a bekövetkezéstől. De inkább az, minthogy soha ne kelljen fel. Mert, ha soha nem kell fel én sose leszek boldog. Nem fogok úgy hozzá állni a dolgokhoz ahogy eddig. Mert azt még elviselem ha nem lehet velem. De azt nem hogy nem él csak létezik! Lehet hogy egyszer lesz egy lány, akibe beleszeretek, de sose fog elmúlni az érzés. Te jó ég! Úgy gondolkozok mintha meghalna! Na most állj le Louis! Ne gondolkozz! -mondogattam magamban.
Amikor megittam a kávét az órámra néztem, ami 1:42-t mutatott. Felálltam a székből, megkerestem a legközelebbi szemetest és kidobtam a poharat. Amint megfordultam több mint egy tucat riporterrel találtam magam, akiknek mikrofon volt a kezébe. Kamerásokkal, akik minden mozdulatomat filmezték. A kórházban lévő emberek mind kíváncsian nézték az eseményeket.
Én akit körbeálltak, először megijedt, de aztán unott képet vágva vártam hogy befejezzék, az állandó beszédet.
-Louis pontosan mi történt a barátnőddel? -tartotta elém a mikrofont az egyik.
-Louis mit érzel most?
-Louis ugye számíthatunk a válaszaidra?
-Feltehetünk pár kérdést? -És még rengeteg ilyen jellegű kérdést rakták fel. De az volt a legidegesítőbb hogy egyszerre beszéltek, és kiguvadt szemekkel néztek, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. De ennek ellenére ugyanolyan unott fejet vágtam, és vártam hogy befejezzék, miközben mindig oda pillantottam aki beszélt. Akaratlanul, de bele ásítottam a tudósításba, amire mindenki azt fogja hinni hogy erkölcstelen bunkó fasz vagyok. Mindenhová fel lesz rakva ez a videó-persze ha élő adásba van akkor már fel van-és az lesz belőle hogy a rajongók 80%-a megutál, lehord, Ellie-t hibáztassa, kérdőre von és még sorolhatnám tíz ujjamon nem tudom megszámolni hány esettel találkoztam. És a maradék 20. Azoknak nem tudom eléggé megköszönni, hogy amikor azt érzem szar ember vagyok ők mindig megváltoztassák a véleményem. Mindig a jót nézik bennem, és nem foglalkoznak akármilyen buta pletykával. Akik most is szerető twettel fognak megajándékozni-ha már meg nem tudták.
-Louis kérlek válaszolj! -szakított ki az egyik nő éles hangja, a gondolatmenetemből.  Rá vetettem a pillantásom. Rövid szőke hajú, 20-as éveiben járó nő.  Várta a válaszom, nem mintha tudnám mi volt a kérdés.
-Most éppen mi zajlik le benned? -ismételte meg. Hát hogy mi zajlik le bennem? -kezdtem válaszolni magamban. Azt mindenesetre nem neked kell tudnod szívesen- Ki is mondjam? Ki mondom!
Megköszörültem a torkom. -Hogy mi zajlik le bennem? -Hirtelen minden kamera rám közelített, minden szám rám szegeződött. Még jobban a középpontba lettem. A csaj örült hogy neki válaszolok egyedül. Sajnos le kell rombolnom a jókedved szépségem!
-Elvettem a mikrofont a kezéből. -Ez mennyiben vonatkozik rád? -kérdésemtől mindenki meghökkent, én pedig magamban mosolyogtam. Most az egyszer örülök hogy itt vannak. Lesz kinn kiadnom az idegem.
-Öhmm rám lehet hogy nem, de a rajongóidat nagyon is érdekli hogy érzed magad. Tán csak nem akarsz nekik rosszat? -Ütős válasz, főleg ha tudja hogy a rajongókért sok mindent megteszek. DE én Tomlinson vagyok. Ami azt jelenti, szófosásban nincs párom. Főleg hogy nálam van a miki ezért ő elvette a másiktól.
-Persze. Na most mit fog gondolni rólam a világ? -néztem egy kamerába. -Mit fognak gondolni a rajongók, ezért mert illetlen vagyok és bunkó? Hát mondjuk én nem így ismertem meg. Vagy rosszabb ez mint Elizabeth hibája. Hát tájékoztatok mindenkit akinek ez megfordult a fejében, nem Ellie hibája. Ő nem tehet semmiről. Értitek semmiről?Én vagyok itt az egyetlen hibás. Szóval ha valaki őt okolja az egészért, és bárminek elítéli nézzen egy kicsikét magába. és nem érdekel ha ezzel több rajongót elveszítek, mert lehet ti rosszabbak lennétek az én helyzetemben. És akik még most is kiállnak mellettem, ezek után is, nem vagyok képes eléggé megköszönni. Szóval köszönöm! És maga. -fordultam megint a nő felé, aki meglepődve kapta rám a tekintetét. -Vagyis maguk -néztem végig az egészen. -Mért szeretik ezt a munkát? Vannak tudom olyan emberek akik szeretnek mások életébe beletaposni érzelemmentesen. De amíg mások életébe keresgélitek a hibát, a tiétek elromlik. Hogy miért? Mert például ott a gyereketek akinek több dolgot is ígértetek de nem tartottátok be. -Itt némelyik lehajtotta a fejét. Szóval jó helyen tapogatózók. -Vagy lemondani egy randit a munka miatt? Ti se lesztek fiatalabbak soha. Megöregedtek és egyszer azon kapjátok magatokat hogy nem éltetek. Mások életét éltétek. Ez lesz! Szóval ideje időbe rájönni. -nyeltem egyet, majd pár másodperc múlva újra megszólaltam. -És sajnálom Ellie! -löktem a nő kezébe a mikrofont és beszálltam a liftbe. Az érzelmek gyülekeztek bennem, és most az egyszer büszke voltam magamra. Hogy miért? Mert végre ki mondtam az egész világ előtt mit gondolok-mert tuti előadásba ment-és mert egy kicsit felvilágosítottam az embereket. Végre elmondhattam legalább egy kicsiny véleményem. És hogy mi lesz ebből? Azt még nem tudom, de nem is akarom. És az sem fog érdekelni mit mondd Paul. Mert igazam van! Most 100%-ba. Szóval bárki bármit gondoljon, nem számít. Most nem! És hogy miért mondtam hogy sajnálom Ellie? Mert remélni merem hogy valamikor lássa.
A liftből  egyenesen a kórház legfelső emeletére indultam. Szerencsémre ott volt egy ajtó ami teraszhoz nyílt. Ki mentem rajta és beszippantottam a friss levegőt. Amint minden kitudódik és anyám tudomást szerezz róla fel hív. Bármi áron! És a fiúk is jönni fognak ha meglássak. De arra szerencsére csak holnap kerül sor mert tuti alszanak. És a szidásra. Minden holnap vár csak igazán rám. Ha jobban belegondolok ma..-néztem az órámra. -mert már elmúlt 2.00 is. Lefeküdtem a betonra és a csillagokat kezdtem figyelni, amikor megcsörrent a telefonom. Előhalásztam a mobilt, és a várt nevek helyett, mindössze csak annyit kaptam:Ismeretlen szám. Megnyomtam a zöld csengőt és a fülemhez raktam.
-Haló? -beszéltem bele fáradtan.
-Louis hol vagy? Én haza megyek nem bírom ezt tovább nézni! -halottam meg sírós hangját.
-Hol van? -pattantam fel hirtelen Ellie anyja hallatán.
-A földszinten. -válaszolt.
-Várjon egy pillanat és ott leszek! -tettem le a telefont, és mivel a lift foglalt volt, lépcsőznöm kellett, ami még fáradtabbá tett. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, és csak remélni mertem hogy a pletykafészkek elhúzták a csikót.
-Mi történt? -kérdeztem kifulladva mikor megláttam.
-Én nem bírom tovább nézni, Lehet hogy nem fogok aludni egy szemhunyásnyit sem, de legalább nem kell látnom. -Vajon az én anyám is így csinálna, ha én lennék kórházban? Vagy ő máshogy reagálna? Mindig is kíváncsi voltam ki lenne a kórházban, ha valami akármi, bajom lenne.
-Mivel nincs kocsi felhívom valamelyik fiút hogy vigye haza -vettem elő a zsebemből a telefont.
-Nem kell haza buszozók. -legyintett.
-Nem felhívom Niallt! -adtam tudatára, hogy csak kocsival mehet haza, azon belül is csak az egyik 1D-s sráccal.  Rá nyomtam Niall nevére. Egyébként a kép zseniális lett amit róla csináltam. Egy száll alsógatyában épp semmizi a hűtőt. Hogy miket kellett fizetni azért hogy ne tegyem fel, és ne csináljak belőle komplett idiótát!
-Haló? -vette fel rekedtes hangon.
-Niall gyere ide haza kell vinni Ellie anyját.
Felnyögött. -10 percet adj! -tette le.
-10 perc múlva itt lesz. -néztem Suzyra.
-Te nem mégy haza? -ült bele egy székbe, így én is utánoztam tettét, majd megráztam a fejem.
-Louis menj haza, pihend ki magad. -próbált rá beszélni-
-Nem lehet. Miattam történt. És ha nem miattam lett volna akkor is itt maradnék. -adtam tudatára mit gondolok.
-Nem vagy rossz, csak rossz döntéseket hozol és ez nagy különbség. -tette a vállamra a kezét. Megeresztettem felé valami mosoly félét. -Köszönöm! -mondtam hálásan.
A percek lassan, és kínosan teltek  míg Niall ide nem ért. Magamban számoltam a perceket, s azon gondolkoztam kezdjek e társalogni vagy jobban járok ha csendben maradok. Amikor épp meg akartam szólalni, megláttam Niall szőke, kócos haját, és átformáltam szavaim.
-Ott van Niall! -mutattam az ajtóra. Mind a ketten fel álltunk, és felé siettünk.
-Köszönöm hogy haza viszel!
-Semmiség. -legyintett Niall és rám pillantott, -Meg leszel? -csillant fel benne egy csipetnyi aggodalom. Határozottan bólintottam. Felsóhajtott majd pár másodperc múlva, a kijárat felé igyekeztek. Még néztem ahogy beülnek a kocsiba, majd lassú léptekkel a 167-es szoba felé indultam. Hogy mit csodálok? Hogy nem mondták hogy nem lehet ki-be járkálni. Nincs most látogatási idő meg ilyenek. Biztos Liam beszélt velük! Egy hatalmasat sóhajtottam, és vártam hogy a lift felérjen. Amint kinyílt be mentem a szobába. A szívem máris gyorsabban zakatolt, mikor újra megláttam a gépeket az Őt. A szék még mindig az ágy mellett volt. Pontosabban székek. Leültem az egyikre, a hasára hajtottam a fejem, és önkéntelenül becsuktam a szemem. Nem tudom mi fog még ma rám várni. Mi fog kisülni ebből az egészből, de egy érdekel Ellie-nek ne legyen semmi baja. Ha nem bocsát hát nem bocsát meg, de holnapra kelljen fel. Mert az a kegyetlen igazság hogy a rossz döntéseknek, borzasztó ára van. Amit még én se tudok kifizetni.
A fáradtság rögtön rám csapott, így percek kérdése volt hogy mikor alszom el.






4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez a rész is nagyon tetszett. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Louis és Ellie sorsa...
    Addig is ne hagyd abba, mert csodálatos ez az egész.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök hogy tetszett! :) Minden kiderül a maga idején.
      Dehogy hagyom, és köszönöm. :))
      Puszi
      Elizabeth

      Törlés
  2. Szia! :)
    Akadt egy új olvasód, aki hamarosan elkezd hisztizni, ha nem kapja meg a tizenhetedik fejezetet! <3
    Ölel, Stella

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Köszönöm! *_* Igèrem ezen a hèten már fel lesz rakva. :)
      Ölel
      Elizabeth

      Törlés