1.fejezet

Összetört szívek

/Louis William Tomlinson/

-Szeretlek! -próbáltam megenyhíteni. 

-Én már nem és ezt el kell fogadnod! -kiabált Eleanor a telefonba. Letette. Ahogy ezt a mondatot kimondta, összetört bennem valami.... a szívem. Könnyes szemekkel lerogytam a földre. De nem sírhatok erősnek kell lennem. De nem vagyok, csak egy gyerekes korban felnőtt akármi. Elkel mennem innen itt nem maradhatok elmegyek a helyre ahol pozitívan látom a világot. Lehet hogy ebben a helyzetben nem segít de legalább kiszellőzik a fejem. Gyors léptekkel kirohantam a szobámból már majdnem kiértem de egy hang megállított. 

-Lou minden rendben? -kérdezte aggódó tekintettel Harry. 

-Nincs semmi sincs elegem van! - ordítottam felé mintha ő tehetne mindenről. Becsaptam magam mögött az ajtó meg sem várva Hazza válaszát, felültem a motoromra egyenesen park felé. Lehet hogy csak nekem de az a hely mintha a másik otthonom lenne.  Beérve a gyönyörű helyre nyugodtság ütött meg. De balszerencsémre egymásnak ütköztünk egy lánnyal.

-De béna vagy! -ordítottam, mintha én egy újszülött bárány lennék. Nem volt kedvem jó pofizni. De ahogy az arcát fürkésztem látszott hogy ő se mondhassa: Ez életem legjobb napja!

-Ez kölcsönös! -ordította vissza. 

-Látszik hogy egyikünknek sincs jó napja. -morogtam felé. Nyilván megharagudhatott mert nem törődött kijelentésemmel. Nem vagyok meglepődve a híres Louis Tomlinson eddig letudott süllyedni? Talán igen a sztárocskáknak is van érzésük. Riporterek százait a bukásaid és nem a sikereid érdeklik. 
Már meg is érkeztek. Tuti hogy engem keresnek, hisz biztos megtudták. Nem akarok senkivel sem beszélni felültem a motorra és elhajtottam egy erdőbe itt biztos nem keresik a "Nagy"  Louis Tomlinsont. Nem mintha én így gondolnám. Leültem egy tetszőleges fa alá belemerülve gondolataimba. Nem akarok vissza menni. Ha már lelkileg roncs vagyok akkor mért ne legyek testileg is?! De azt is észre kell  vennem hogy vannak akikre számíthatok. Mint például Harry aki halálra aggódhassa magát miattam. Vagy a rajongóim mert tudom hogy vannak olyanok akik nem hisznek ostoba pletykáknak. Egyszer úgy  is megkérdezik miért szakítottunk. De az igazat megvallva még magam sem tudom. Pár napja meg jól megvoltunk, de talán csak én éreztem  így. Elfordítottam a kulcsot, és már el is indultam nem kellemes utamra. Nem telt bele sok idő már az  ajtónál álltam de Harry megelőzött a kinyitásában. Egy dühös de még is megkönnyebbült szempárral találtam magam.

-Hol voltál? Halálra aggódtam magam! -kezdte meg cseppet sem kellemes hangerőn.

-Messze. -mondtam egyszerűen. De ezzel nem elégedett meg.

-Mi van veled? -tette fel az újabb kérdést.

-Eleanor szakított velem de nem tudom mért! -üvöltöttem. -Úgy látszik a riporterek előrébb járnak.-mutattam a tévére, ahol engem mutattak. Hazza oda figyelt így volt időm felszökni.

-Louis William Tomlinson még nem fejeztük be! - üvöltött felém. 

-De még mennyire hogy befejeztük! És csak hogy tud nem vagy az apám! - ordítottam le. Magamra zártam az ajtót és lehuppantam a földre. Olyanok voltunk mint az apa és a lánya. Nevetségesek! Azt sajnálom hogy arra a lányra rá förmedtem. Ha még egyszer találkozok vele bocsánatot kérek. Már dübörög az ajtón. 

-Hiába bántod szegény ajtót! -kiabáltam Harrynek. Hirtelen csend lett.

-Most mit csinálsz? -kérdeztem fáradtan.

-Ha nem engedsz be-kezdte püfölni az ajtót. Ez nem normális.

-Harold Edward Styles te mit csinálsz? -álltam fel hirtelen.

-Csak kitöröm. -mondta magától érthetően. És már az ajtó másik végén állt. Az ajtó darabokra törve hevert a padlón.

-Mi olyan fontos?! -förmedtem rá. 
-Nyugi Lou! -próbált megnyugtatni. -Most leüljünk és megbeszéljük a dolgokat-nyomott az ágyra. Kíváncsi tekintetét lese vette rólam.

-Ezen mit kell felfújni szakított a semmiért ennyi! -próbáltam lezárni a beszélgetést de nem sikerült.

-Nem veszekedtetek mostanában?

-Nem, megvoltunk-tettem a kezeimet az arcomhoz.

-Oh -jött ki H száján.

-Mi az?-fordultam felé.

-Akkor ez azt jelenti.. -Gyerünk ne hagyd abba.

-Mit?-kezdtem félni válaszától.

-Megcsalt.-nyögte ki.

-Mi? -álltam fel idegesen. És halottam ahogy a szívem darabokra törik.

-Nyugi Lou nem érdemelt meg. -fogta meg a vállam.

-Elkel mennem. -suttogtam fájdalmamban. 

-Csak bajt okoznál magadnak-próbált hatni rám.-Lesz egy buli hétvégén.-folytatta némi gondolkozás után.

-Azt akarod hogy leigyam magam.-förmedtem rá.

-Még mindig jobb mint hogy kinyírd! -aggódott értem. Nála jobb barát nincs.

-Oké.-adtam meg magam. De csak miatta. 

-De addig mit csináljak?-néztem rá kérdőn.

-Nem tudom de a riporterek már az udvaron állnak.-mutatott az ablak felé. Idegességemben hirtelen belevágtam a falba. A kezem csurgott a vértől.

-Minden rendben lesz.-ölelt át Harry. Mintha nem akarná hogy több bajt csináljak magammal. De igaza van nem éri meg miatta. Pár perc után Niall jött be és kérdőn nézett ránk

-Mi történt? -A szeme az ajtón és a kezem között váltakozott. Harry rám nézett én meg egy bólintással válaszoltam neki hogy elmondhassa. 

-Ugye nem csinálsz bajt? - kérdezte Harry még mielőtt elmentem volna. 

-Nem-jelentettem ki egyszerűen. Niall még mindig nem értette. 

-Valaki elmagyarázná mi folyik itt? -nézett kérdőn ránk. 

-Majd Harry-léptem a ki a szobából. Nem tudom most hová megyek de szerencsémre már a pletykafészkek elhúztak. Elmentem a parkba ahol mindent szebben látok. És az is nekem kedvezett hogy nem volt ott senki. Végre sikerült lenyugodnom és átgondolni a helyzetet, mert miatta nem nyírom ki magam. És ha igaz amit Harry mondott akkor nagyon félre ismertem. De nem számít. Most már nem mert ha vannak velem olyanok akikre számíthatok, bármilyen akadály tárul elém legyőzöm. Majd egyszer kiheverem.. Egyszer....