Csalódtam benned!
 |
| Elizabeth Taylor |
-Sziasztok! -köszönt ő is majd megakadt a szeme Harryn..
Láttam az arcán hogy most esik le neki ez az egész. Kirántom a kezem Louis szorításából, és Harry-t kezdtem pásztázni anyu helyett. Az érzelmek most is tisztán látszottak rajta. Félelem a vonásaiban, megbánás a szemében. És ezek elrejtése a testtartásába.
-Ez mit jelentsen?!-fordult felém anyám, dühösen. Nyeltem egyet, majd szólásra nyitottam a szám.
-Anya...ők a One Direction-mutattam végig a bandán. Aminek egyáltalán semmi értelme nem volt, hísz ő maga is jól tudta.
-Megint együtt vagy Harry-vel?-suttogta maga elé csalódottam. Mellettem lévő fiú megremegett, amire gyorsabban vert a szívem.
-Nem!-vágtam rá mikor szóhoz jutottam.
-Jobb ha kimegyünk-fordult meg Liam és elindult. Utána Niall, Zayn, Harry majd Gigi is megindult. Louis-ra néztem aki meg sem moccant.
-Louis!-szólítottam meg. Bólintott majd megfordult. Hallottam az ajtó csapódását majd vártam hogy anyám megszólaljon.
-Mikor találkoztál vele?-nézett fel a földről.
-Öhm..úgy egy hete-próbáltam összefoglalni a fejemben. De talán több.
-És megbocsátottal neki?-nézett rám hitetlenkedve.
-Nem!-vágtam rá rögtön.
-Akkor mért volt itt? Mért barátkozol vele?-tett fel kérdéseket.
-Mert neked is meg kell ismerni és végre túl esni...ezen-tettem szét a kezem.-És egyáltalán nem "barátkozok" vele. Csak tudod nem vehetem el tőle a barátait!-emeltem fel a hangom.
-Ha annyira közölni akartad volna velem elmondtad volna a legelején-mondta csalódottan, de higgadtan.
-Féltem hogy mit mondanál-suttogtam.
-Azóta mi változott?-kérdezte választ nem várva, majd elhagyta a nappalit. Lehajtottam a fejem és felszaladtam a lépcsőn, a szívemben hatalmas fájdalommal. Igaza van teljesen igaza van! Már az elejétől meg kellett volna mondanom, csak gyáva vagyok. És most mi változott?Semmi, azon kívül hogy az anyám hatalmasat csalódott bennem, és őszintén én is magamban. Egyszer csak kipattan a fejemből hogy elmondom, nem gondolva arra hogy az neki hogy esik. Mindent megosztottam eddigi életem során az anyámmal, és azt ami a legfontosabb kihagytam. Vagyis kihagyok mert azt nem tudja hogy Louis a barátom. Bár lehet hogy sejti, hisz nagyon okos nő. Most pedig haragszik rám az egyik legfontosabb személy az életemben. Olyan érzés mintha csikorgatnák a szívem. Ki vett azért egy szabadságot hogy megismerje a barátaim és ezt kapta. Szörnyeteg vagyok!
Lekuporodtam az ágy mellé egy füzettel és egy ceruzával a kezemben, miközben nem is gondolkoztam azon hogy most mit is csinálok.
-Ez mit jelentsen?!-fordult felém anyám, dühösen. Nyeltem egyet, majd szólásra nyitottam a szám.
-Anya...ők a One Direction-mutattam végig a bandán. Aminek egyáltalán semmi értelme nem volt, hísz ő maga is jól tudta.
-Megint együtt vagy Harry-vel?-suttogta maga elé csalódottam. Mellettem lévő fiú megremegett, amire gyorsabban vert a szívem.
-Nem!-vágtam rá mikor szóhoz jutottam.
-Jobb ha kimegyünk-fordult meg Liam és elindult. Utána Niall, Zayn, Harry majd Gigi is megindult. Louis-ra néztem aki meg sem moccant.
-Louis!-szólítottam meg. Bólintott majd megfordult. Hallottam az ajtó csapódását majd vártam hogy anyám megszólaljon.
-Mikor találkoztál vele?-nézett fel a földről.
-Öhm..úgy egy hete-próbáltam összefoglalni a fejemben. De talán több.
-És megbocsátottal neki?-nézett rám hitetlenkedve.
-Nem!-vágtam rá rögtön.
-Akkor mért volt itt? Mért barátkozol vele?-tett fel kérdéseket.
-Mert neked is meg kell ismerni és végre túl esni...ezen-tettem szét a kezem.-És egyáltalán nem "barátkozok" vele. Csak tudod nem vehetem el tőle a barátait!-emeltem fel a hangom.
-Ha annyira közölni akartad volna velem elmondtad volna a legelején-mondta csalódottan, de higgadtan.
-Féltem hogy mit mondanál-suttogtam.
-Azóta mi változott?-kérdezte választ nem várva, majd elhagyta a nappalit. Lehajtottam a fejem és felszaladtam a lépcsőn, a szívemben hatalmas fájdalommal. Igaza van teljesen igaza van! Már az elejétől meg kellett volna mondanom, csak gyáva vagyok. És most mi változott?Semmi, azon kívül hogy az anyám hatalmasat csalódott bennem, és őszintén én is magamban. Egyszer csak kipattan a fejemből hogy elmondom, nem gondolva arra hogy az neki hogy esik. Mindent megosztottam eddigi életem során az anyámmal, és azt ami a legfontosabb kihagytam. Vagyis kihagyok mert azt nem tudja hogy Louis a barátom. Bár lehet hogy sejti, hisz nagyon okos nő. Most pedig haragszik rám az egyik legfontosabb személy az életemben. Olyan érzés mintha csikorgatnák a szívem. Ki vett azért egy szabadságot hogy megismerje a barátaim és ezt kapta. Szörnyeteg vagyok!
Lekuporodtam az ágy mellé egy füzettel és egy ceruzával a kezemben, miközben nem is gondolkoztam azon hogy most mit is csinálok.
"Tényleg szörnyeteg lennék? Mert én annak érzem magam. Elvoltam foglalva a saját érzéseimmel és elfelejtettem hogy nem csak nekem van. Pedig itt felhozhatnám mentség kép hogy Harry bűntudatával is foglalkoztam, és Louis Eleanorral való érzéseivel. De ezek Louis! Nem csak Louis van! Jó oké teljesen belezúgtam, és a nap 24 órájának 70%-ba rágondolok, és ezzel azt a 30%-ot nem tudom kézben tartani. Még sosem éreztem ilyet. Még Harry-vel sem. Éreztem szerelmet, de ez ennél több volna? Nem tudom! De még én itt sajnáltatom magam, anyám lent azon gondolkozik hogy mért is csináltam˘...
Ledobtam az íróasztalra, majd kifelé bámultam. Hol vagy Spencer?-kérdeztem magamba. Hiányzol tesóm! Tudom néha utáltalak a hülyeségeidért, de a bátyám vagy. Mindig ki álltál mellettem. Szükségem van rád!
Reggel fáradtan ébredtem a telefonom csörgésére. Az este alig tudtam aludni a folyamatos köhögéstől, és úgy..fél 6-kor tudtam álomba hajtani a fejem. Nyökögve felemeltem a fejem a párnáról, s próbáltam kinyitni a szemem. Nem sok sikerrel, így a kezemmel kitapogattam az éjjeliszekrényről, majd felvettem.
-Haló?-mondtam reggeli rekedtes hangon, még félálomba.
-Elizabeth?
-Ki keres?-kérdeztem alig hallhatóan.
-Romeo-nevetett fel, ebből adódóan egyből tudtam ki van a vonal másik végén.-Meg vagy Júliám?-nevetett még mindig. Nyögtem egyet fájdalmasan válasz jeléül.
-Szóval nem-sóhajtott fel.
-Nem bizony-erősítettem meg.-Mit akarsz Romeo?
-Azt akarom hogy kinyisd az erkély ajtaját, mert Romeo nem azért mászott fel hogy csak telefonon beszéljen-Nem láttam de tudtam hogy mosolyog. Erre azonnal kipattant a szemem, és eltűnt a fáradság. Amint felültem az ágyon, felszisszentem mert a fejem sajogni kezdett. Betudtam annak hogy keveset aludtam, de ez akkor még rosszabbra fordult mikor felálltam. Elfordítottam a kulcsot a zárba, majd kitártam. Louis-t nem láttam sehol így kiléptem a teraszra, és értetlenül körülnéztem. Becsapott! A szemét ezt még megbosszulóm. Megrezzentem mikor egy erős kar fonódott a derekam köré.
-Itt vagyok Júliám-súgta a fülembe. Megfordultam hogy a szemébe tudjak nézni.
-Pedig már a bosszúdat forraltam-mosolyodtam el.
-El is hiszem-bólintott kikerekedett szemekkel, majd felkapott. Sikítottam egyet, ezzel még jobban rontva a halló járatát. A fejem ugyanúgy dübörgött de próbáltam elrejteni. Letett az ágyra majd fölém mászott.
-Szóval mi is a baj forrása?-kérdezte komolyabban. Először is lassítanom kellett a légzésemen,de ez sehogy sem ment, miközben ő fölém tornyosult!
-Izé..leszállnál rólam?-találtam meg a hangom.
-Nem!-jelentette ki egyszerűen. Sóhajtottam egyet. Lejjebb hajolt hozzám, majd az ajkát az enyémre tapasztotta. Egyre szenvedélyesebb lett a csók, és szinte már halottam a szívverésem. Elengedte a csókot és az arcán, ilyen értetlenség féleség látszott. Bárcsak úgy ki tudnák igazodni rajtad mint Harry-n!-kívántam magamban.
-Olyan mintha lázas volnál-tette a tenyerét a homlokomra.
-Én nem érzem hogy az lennék-Csak a közeledben vagyok lázas-tettem hozzá magamban.
-Forró vagy te lány-vette le a kezét a homlokomról, majd felállt és a zsebében kezdett kotorászni.
-Nem kell orvos!-ültem fel, mire a fejem hatalmas fájdalomba kezdett és felsziszegtem. Visszafeküdtem az ágyra a fejemet fogva.
-Szerintem kell-nézett rajtam végig és tárcsázni kezdte a számot.
-Louis nem kell!-Feltartotta a mutató ujját.-Louis! -Na jó velem ne játssz alkalmi süketet! Mivel lehet meghatni Louis-t?
-Nekem csak rád van szükségem! -mosolyogtam rá színészi erőmet bevetve. Rám pillantott, majd sóhajtott egyet. Győztem!
-Rossz számot hívtam -szólt bele a telefonba és lerakta. Próbáltam elfojtani a nevetést, s inkább a plafont kezdtem el nézni.
-Ne hidd hogy nem tudtam! -Rá nézek.-Sírni fogsz még mert nem orvos ápolt, hanem egy Louis-villantott fel egy huncut mosolyt. Egyáltalán nem rémültem meg sőt, biztonságban éreztem magam.
-Nem félek bohócoktól-nyújtottam rá a nyelvem.
-Mi?! Egy férfival állsz szemben-húzta ki magát.
-Hát én sehol sem látom-nevettem fel mikor már nem bírtam visszatartani. Sértődötten összefonta a karjait a mellkasa alatt, majd egy ugrással az ágyon végezte. Felsikítottam de befogta a szám. Felém tornyosult és elvette a kezét a számról. A fejembe hatalmas fájdalom élesedett amitől felsziszegtem Louis pedig azonnal lepattant rólam.
-Sajnálom-karolta át a derekam. Felé fordultam és elmosolyogtam.
-Olyan hülye vagy! -Céloztam a bocsánat kérésére.
-Ha nem lennél beteg...-kezdte.
-Tudom! Kihasználom-vágtam a mondatába. Elnevette magát, majd csak egymás szemébe bámultunk, mikor lejjebb a csúszott a hasamhoz, és két kezével átkarolt a combom. Felsóhajtottam majd neki álltam a jól beállított haját összeborzolni. Fura, de nem érzem hogy én beteg lennék. Pedig ha beteg vagyok, nem így szoktam viselkedni. De ha itt van Louis teljesen más.Túl nyálas ez az egész! Lehet egyáltalán valakit annyira szeretni hogy az már nyálas?! Ha Louis megbántana én...nem tudom mit csinálnék.
-Ellie! -húzott ki a gondolataimból Louis hangja.
-Hmm?-bújtam volna lejjebb hozzá, de a szorítása visszatartott. Nem szóltam hogy engedjen el, inkább beletörődtem a sorsomba.
-Mikor elmentünk tegnap..-kezdte.
-Igen?-bátorítottam.Tudtam miről lesz szó,s ettől az a keserű íz újra útólért.
-Mit mondott?-tért a lényegre.
-Hogy csalódott bennem-húztam el a szám, s Louis-ra néztem aki azóta értetlenül felemelte a fejét.-Azért mert nem mondtam el neki
-Harry?
-Nem mondott róla különösebben semmit
-Rólunk nem tud?
-Sejti-Hirtelen izzadság tört rám, s azt hittem megfulladok.
-Lou enged el a lábam!-parancsoltam. Azonnal eleresztette, én pedig feljebb ültem és neki támaszkodtam az ágy karfájára.
-Jól vagy?-tette kezeit a combjaim mellé, miközben aggódóan fürkészte az arcom.
-Nem-vallottam be, hosszú lélegzet vételek közepette. Ezért utálok betegnek lenni!
-Tehetek érted valamit?
-Hoznál vizet?-raktam a kezemet az övére, amitől máris jobban éreztem magam, de ez csak egy röpke pillanatig tartott, míg fel nem állt.
-Hol is van?-nézett vissza a küszöbből.
-A konyhába
-Kösz most már zseni lettem! -mérgelődött, és eltűnt az ajtóból, amire felnevettem. 10 perc múlva tért vissza egy nagy pohár vízzel a kezében, s futva felém igyekezett.
-El ne ess-Hangom rekedt volt, amitől még én is megijedtem. A következő pillanatba már csak azt láttam hogy Louis felbukik a szőnyegbe és eltűnik. Azonnal lehajoltam hogy megnézzem-a fejem meg is fájdult tőle. Felröhögtem, mikor megláttam Lou fájdalmas arcát. Hassal feküdt a földön a kezében feltartva a poharat, ami érdekel módon tele volt vízzel.
-Én meg mondtam-paskoltam meg a buksiját.
-De legalább a víznek nem esett bántódása-állt fel és a kezembe helyezte a vizet, amit el is vett mikor megittam. A hideg víztől jobban éreztem magam.
-Ez mi?-emelt fel az íróasztalról egy füzetet,hogy én is láthassam. Hamar felismertem, s elkapott az ijedtség.
-Azt tedd le!-parancsoltam rá túl keményen, de ez nem hatottam meg inkább belemerült a sorok olvasásába.
-Louis! Azonnal tedd le! -Mivel ez sem hatott, morogva hátradűltem az ágyon, s a kezembe temettem az arcom. Mit fog gondolni? Két lehetőség van :Magát hibáztatja, vagy jobbik esetbe nő az egója. Olyanokat írtam bele abba a pár sorba amit vele soha, SOHA nem osztottam volna meg.
-Öhm..-süppedt le az ágy.-Nem vagy szörnyeteg!
-Te az vagyok-néztem fel rá.-Egy szörnyeteg vagyok.-A szeméből semmit sem tudtam kiolvasni. Hiába próbálkoztam, egy idő után belemerültem a szemének varázsába, ami elragadott egy probléma mentes világba.
Reggel fáradtan ébredtem a telefonom csörgésére. Az este alig tudtam aludni a folyamatos köhögéstől, és úgy..fél 6-kor tudtam álomba hajtani a fejem. Nyökögve felemeltem a fejem a párnáról, s próbáltam kinyitni a szemem. Nem sok sikerrel, így a kezemmel kitapogattam az éjjeliszekrényről, majd felvettem.
-Haló?-mondtam reggeli rekedtes hangon, még félálomba.
-Elizabeth?
-Ki keres?-kérdeztem alig hallhatóan.
-Romeo-nevetett fel, ebből adódóan egyből tudtam ki van a vonal másik végén.-Meg vagy Júliám?-nevetett még mindig. Nyögtem egyet fájdalmasan válasz jeléül.
-Szóval nem-sóhajtott fel.
-Nem bizony-erősítettem meg.-Mit akarsz Romeo?
-Azt akarom hogy kinyisd az erkély ajtaját, mert Romeo nem azért mászott fel hogy csak telefonon beszéljen-Nem láttam de tudtam hogy mosolyog. Erre azonnal kipattant a szemem, és eltűnt a fáradság. Amint felültem az ágyon, felszisszentem mert a fejem sajogni kezdett. Betudtam annak hogy keveset aludtam, de ez akkor még rosszabbra fordult mikor felálltam. Elfordítottam a kulcsot a zárba, majd kitártam. Louis-t nem láttam sehol így kiléptem a teraszra, és értetlenül körülnéztem. Becsapott! A szemét ezt még megbosszulóm. Megrezzentem mikor egy erős kar fonódott a derekam köré.
-Itt vagyok Júliám-súgta a fülembe. Megfordultam hogy a szemébe tudjak nézni.
-Pedig már a bosszúdat forraltam-mosolyodtam el.
-El is hiszem-bólintott kikerekedett szemekkel, majd felkapott. Sikítottam egyet, ezzel még jobban rontva a halló járatát. A fejem ugyanúgy dübörgött de próbáltam elrejteni. Letett az ágyra majd fölém mászott.
-Szóval mi is a baj forrása?-kérdezte komolyabban. Először is lassítanom kellett a légzésemen,de ez sehogy sem ment, miközben ő fölém tornyosult!
-Izé..leszállnál rólam?-találtam meg a hangom.
-Nem!-jelentette ki egyszerűen. Sóhajtottam egyet. Lejjebb hajolt hozzám, majd az ajkát az enyémre tapasztotta. Egyre szenvedélyesebb lett a csók, és szinte már halottam a szívverésem. Elengedte a csókot és az arcán, ilyen értetlenség féleség látszott. Bárcsak úgy ki tudnák igazodni rajtad mint Harry-n!-kívántam magamban.
-Olyan mintha lázas volnál-tette a tenyerét a homlokomra.
-Én nem érzem hogy az lennék-Csak a közeledben vagyok lázas-tettem hozzá magamban.
-Forró vagy te lány-vette le a kezét a homlokomról, majd felállt és a zsebében kezdett kotorászni.
-Nem kell orvos!-ültem fel, mire a fejem hatalmas fájdalomba kezdett és felsziszegtem. Visszafeküdtem az ágyra a fejemet fogva.
-Szerintem kell-nézett rajtam végig és tárcsázni kezdte a számot.
-Louis nem kell!-Feltartotta a mutató ujját.-Louis! -Na jó velem ne játssz alkalmi süketet! Mivel lehet meghatni Louis-t?
-Nekem csak rád van szükségem! -mosolyogtam rá színészi erőmet bevetve. Rám pillantott, majd sóhajtott egyet. Győztem!
-Rossz számot hívtam -szólt bele a telefonba és lerakta. Próbáltam elfojtani a nevetést, s inkább a plafont kezdtem el nézni.
-Ne hidd hogy nem tudtam! -Rá nézek.-Sírni fogsz még mert nem orvos ápolt, hanem egy Louis-villantott fel egy huncut mosolyt. Egyáltalán nem rémültem meg sőt, biztonságban éreztem magam.
-Nem félek bohócoktól-nyújtottam rá a nyelvem.
-Mi?! Egy férfival állsz szemben-húzta ki magát.
-Hát én sehol sem látom-nevettem fel mikor már nem bírtam visszatartani. Sértődötten összefonta a karjait a mellkasa alatt, majd egy ugrással az ágyon végezte. Felsikítottam de befogta a szám. Felém tornyosult és elvette a kezét a számról. A fejembe hatalmas fájdalom élesedett amitől felsziszegtem Louis pedig azonnal lepattant rólam.
-Sajnálom-karolta át a derekam. Felé fordultam és elmosolyogtam.
-Olyan hülye vagy! -Céloztam a bocsánat kérésére.
-Ha nem lennél beteg...-kezdte.
-Tudom! Kihasználom-vágtam a mondatába. Elnevette magát, majd csak egymás szemébe bámultunk, mikor lejjebb a csúszott a hasamhoz, és két kezével átkarolt a combom. Felsóhajtottam majd neki álltam a jól beállított haját összeborzolni. Fura, de nem érzem hogy én beteg lennék. Pedig ha beteg vagyok, nem így szoktam viselkedni. De ha itt van Louis teljesen más.Túl nyálas ez az egész! Lehet egyáltalán valakit annyira szeretni hogy az már nyálas?! Ha Louis megbántana én...nem tudom mit csinálnék.
-Ellie! -húzott ki a gondolataimból Louis hangja.
-Hmm?-bújtam volna lejjebb hozzá, de a szorítása visszatartott. Nem szóltam hogy engedjen el, inkább beletörődtem a sorsomba.
-Mikor elmentünk tegnap..-kezdte.
-Igen?-bátorítottam.Tudtam miről lesz szó,s ettől az a keserű íz újra útólért.
-Mit mondott?-tért a lényegre.
-Hogy csalódott bennem-húztam el a szám, s Louis-ra néztem aki azóta értetlenül felemelte a fejét.-Azért mert nem mondtam el neki
-Harry?
-Nem mondott róla különösebben semmit
-Rólunk nem tud?
-Sejti-Hirtelen izzadság tört rám, s azt hittem megfulladok.
-Lou enged el a lábam!-parancsoltam. Azonnal eleresztette, én pedig feljebb ültem és neki támaszkodtam az ágy karfájára.
-Jól vagy?-tette kezeit a combjaim mellé, miközben aggódóan fürkészte az arcom.
-Nem-vallottam be, hosszú lélegzet vételek közepette. Ezért utálok betegnek lenni!
-Tehetek érted valamit?
-Hoznál vizet?-raktam a kezemet az övére, amitől máris jobban éreztem magam, de ez csak egy röpke pillanatig tartott, míg fel nem állt.
-Hol is van?-nézett vissza a küszöbből.
-A konyhába
-Kösz most már zseni lettem! -mérgelődött, és eltűnt az ajtóból, amire felnevettem. 10 perc múlva tért vissza egy nagy pohár vízzel a kezében, s futva felém igyekezett.
-El ne ess-Hangom rekedt volt, amitől még én is megijedtem. A következő pillanatba már csak azt láttam hogy Louis felbukik a szőnyegbe és eltűnik. Azonnal lehajoltam hogy megnézzem-a fejem meg is fájdult tőle. Felröhögtem, mikor megláttam Lou fájdalmas arcát. Hassal feküdt a földön a kezében feltartva a poharat, ami érdekel módon tele volt vízzel.
-Én meg mondtam-paskoltam meg a buksiját.
-De legalább a víznek nem esett bántódása-állt fel és a kezembe helyezte a vizet, amit el is vett mikor megittam. A hideg víztől jobban éreztem magam.
-Ez mi?-emelt fel az íróasztalról egy füzetet,hogy én is láthassam. Hamar felismertem, s elkapott az ijedtség.
-Azt tedd le!-parancsoltam rá túl keményen, de ez nem hatottam meg inkább belemerült a sorok olvasásába.
-Louis! Azonnal tedd le! -Mivel ez sem hatott, morogva hátradűltem az ágyon, s a kezembe temettem az arcom. Mit fog gondolni? Két lehetőség van :Magát hibáztatja, vagy jobbik esetbe nő az egója. Olyanokat írtam bele abba a pár sorba amit vele soha, SOHA nem osztottam volna meg.
-Öhm..-süppedt le az ágy.-Nem vagy szörnyeteg!
-Te az vagyok-néztem fel rá.-Egy szörnyeteg vagyok.-A szeméből semmit sem tudtam kiolvasni. Hiába próbálkoztam, egy idő után belemerültem a szemének varázsába, ami elragadott egy probléma mentes világba.
 |
| Louis Tomlinson |
Az agyam még mindig ezerrel kattogott, mikor felültem a motoromra és elhajtottam a házuktól. Az a pár sor teljesen felzaklatott. Nem tudom mit gondoljak. Egyáltalán szabadna ezen törnöm a fejem? Mert amikor elolvastam magamat tettem bűnbakká ebben az egész históriában. De ezt persze nem említettem meg neki-bár majdnem ki jött számon. Az én elbűvölő személyiségem elvette az eszét és nem tud másra gondolni csak rám. Hát egy elég felvágós volt. Igazából nem így gondolom! Az én érzéseimmel, és az irántam való érzéseivel foglalkozott így másra nem volt ideje. Vagy csak kiment a fejéből. Amikor elolvastam hogy teljesen belém zúgott, azonnal rávetettem volna magam és szétcsókoltam volna,-igen ez eszembe jutott -de mivel beteg is, és...Nagy vonalakba én tehetek róla! Lefékeztem a piros lámpa előtt. És ott van a Harry-s úgy is. Jó tudom nem a legjobb megoldás, de neki úgy lesz jó ha kilépek az életéből. Lehet hogy én a poklokat fogom járni és egész életembe bánni fogom, de ő legalább normális életet élhet. Így is minden napos lett hogy Paul felhív, mert őt hívogassák egész nap, hogy interjút akarnak és Elizabeth-et is meg akarják hívni. Rajongól százai fogják körülvenni-ha már nem vették körül. Szeretem őket, de valamelyik nagyon durva. Egy szóval féltem attól az élettől amit én adhatok neki! Ő Jobbat érdemel ennél. Ja nagyon-nagyon megértem Harry döntését! Az ismerős háznál leparkoltam, s beléptem a házba. Még szerencse hogy olyan menedzserünk van aki nem hagyja hogy mindenféle biztonsági örök lófráljanak a házunkba. Fura módon a házat csend vette körül. Hűha! Vannak még csodák...De ez már túl nagy csoda! Hol vannak a többiek?
-Hahóó-kiabáltam el magam,de semmi. Na jó ez kezd nyomasztóvá válni. Feltrappoltam az emeletre,ahol először is Harry szobáját szemeltem ki, de üres volt. Még csak 1 óra hova tűntek? Halottam lentről az ajtó csapódását, ezt követően ismerős hangokat. Azonnal leszaladtam a lépcsőn, s a nappaliba Liam, Niall és két idegen lány foglalt helyet. Muszáj volt elmosolyodnom, miközben minden szem rám szegeződött. Ideje beégetni őket!
-Niall le kellett volna húzni a vécét miután csak úgy elmentél. Azt akarod hogy szétrepedjen a ház?-néztem rá rosszallóan, mire mind a három emberke felnevetett, míg Niall a lehető legcsúnyábban nézett rám, amire én csak elnevettem magam. Majd odasétáltam hozzájuk.
-Louis-nyújtottam az egyik felé a kezem. Kék szemű szőke hajú lány volt, olyan mini ruhába amitől csökkent a szememben a nő. Mindig is azokat a lányokat szerettem akiknek kevés az önbizalmuk, de belül vicces, okos és gonosz csajok. Olyanok mint Ellie. Megráztam a fejem és próbáltam a lányra koncentrálni.
-Louis Tomlinson-mosolyogtam rá.
-Emily Grande-fogadta el egy hatalmas mosollyal. A másik lányhoz fordultam. Barna haj alul pedig szőke haja volt. Nem tudom hogy nevezik az ilyesfajta hajat. Szeme zöld színű, farmer rövidnadrágba volt, és egy egyszerű atlétába. Az egész megjelenését pedig feldobta gödröcskés mosolya. És őszintén sokkal jobban nézett ki mint az előző nőcske. Persze az attól függ mit akarsz velük csinálni.
-Hannah Timberlake-fogadta el a kezemet. Két ember is eszembe jutott a neve hallatán,de csak egyet említettem meg.
-Szóval te vagy Justin Timberlake húga
-Ja..jó volna-mosolygott el.Igen az egyik személy Justin volt. A másik pedig Hannah.Hannah Walker.
-Jól van fiatalok akkor én tűzök is hogy elég teret adhassak. Amúgy őszintén nem akarom hallgatni Liam Daddy szövegeit, mert most is nyitva hagyták az ajtót, és bárki bejöhetett volna. Hát tudom-hátráltam.-nem hasonlítanak rám-vontam meg a vállam. A lányok kuncogni kezdek hülyeségemen.
-Hahaha nagyon vicces voltál! Te inkább foglalkozz a barátnőddel.-kiabált utánam, mikor én már a konyhába voltam. Azt próbálom Liam. Próbálom megmenti magamtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése