2016. június 30., csütörtök

14.fejezet

Felejts el! 

Elizabeth Taylor

  A betegség jött ment. Nem azt mondom hogy teljesen meggyógyultam, mert még köhögök, de ami jobban zavar hogy ez alatt az 5 nap alatt míg én beteg voltam nem láttam Louis-t.
 Anyu..hát vele a kapcsolatom azóta nem változott ami kikészít. És mivel az ágyat nyomtam nem beszéltem 5 napja senkivel. Teljesen antiszociális lettem  vagy mi!
 Muszáj elmennem a barátomék, mert félek hogy magát hibáztassa-azért nem jön el-vagy csak belevésett valami hülyeséget a fejébe.
 Mikor utoljára láttam elmenni, nem tudtam kiolvasni belőle semmit, ami nem meglepő. Mert mióta ismerem csoda ha háromszor ki tudtam olvasni. Felkaptam a telefonomat és tárcsáztam Louis számát. Először is beszélek anyámmal aztán megyek el. Párát kicsöngött
majd felvette.
-Louis?-szóltam bele, de bontották a vonalat. Na jó ez mit jelentsen?! Felment bennem a pumpa és mielőtt gondolkozhattam volna, ledobtam magamról Louis felsőjét-amit még régebben csentem el tőle-,kimentem a szobámból le a lépcsőn egyenesen ki a forrósságba, a
 barátomhoz aki nem hajlandó felvenni azt a rohadt telefont. Épp hogy megtettem pár lépést már lesültem.
  A meteorológia szerint 40 fok van, ami teljesen ki készít. Nem azt mondom hogy nem szeretem a meleget, csak most zavar.Valahogy minden zavar. A dühtől szélsebességgel szeltem az utcákat. Az emberek mind fagyival a kezükben sétálgattak vidámán, de jó nekik! Képzeljétek én is szívesen gondtalanul sétálnék Louissal az oldalamon. De nem, mert az a hülye lerakja a telefont. És ha komolyan belevette abba a hülye agyába hogy miatta van, én kiakadok, megörülök. Mert annyira még ő se lehet idióta. Vagy igen? Mikor megláttam a nagy házat, azonnal sarkon fordultam. Nem zavartatva magam besétáltam. Beljebb mentem, ahol már nem voltam biztos abba hogy nekem itt keresni valóm van, de mielőtt kiléphettem volna, egy hang utánam szólt.
-Csá Elis! Louis a szobájába van ha őt keresed. -Azonnal megismertem a hangját, és feladtam. Megfordultam, egy mosolyt erőltetve magamra, majd ott hagytam az ír fiút. Mielőtt benyitottam volna, nagy levegőt vettem.
Lassan lenyomtam a kilincset,és az ajtó kinyílt, amin beléptem. Louis azonnal arra kapta a tekintetét és kikerekedett szemekkel fogadott engem.
-Szia Louis! -pördültem meg egyet a tengelyem körül idegesen, mikor még mindig döbbenten nézett. -Semmi? Ez komoly?! Szia Eli örülök hogy itt vagy ülj le vagy valami-hitetlenkedtem.
-Beszélnünk kell. -lépett egyet közelebb.
-Ja szerintem is. -léptem én is. -Teljesen össze zavarodtam 5 napja még foggal-körömmel harcoltál hogy láss. -kezdtem.-Mi változott?
-Felejts el! -szólalt meg végre percek múlva. Bár sose tette volna!
-Te-tessék?-dadogtam fájdalmamba.
-Eli jobb neked nélkülem-magyarázkodott. El szakadt az a bizonyos cérna, mikor leesett hogy igazam volt.
-Neked jobb nélkülem!-emeltem fel a hangom.-Az első akadálynál meghátrálsz?
-Jobb így-szólt közbe. Úgy éreztem mintha egy másik világba zuhannék,miközben a szívembe minden egyes szó után egy kést döf.
-Neked lesz jobb! Igaz? Végre megtalálhatod Eleanort és újrakezdhetsz  vele mindent. Csak pótlék voltam!-üvöltöttem az arcába.
-Mi?!-akadt ki. -Te nem vagy normális!-nevetett fel keserűen.
-Most vagyok igazán magamnál-suttogtam. -Csak azt bánom hogy örülten beléd szerettem! -csordult le az első könnycseppem.-De neked csak pótlék voltam !-néztem fel rá szikrákat szórva a szememből. -Gyűlöllek Louis! Gyűlöllek! -ordítottam az utolsó szavakat majd erősen becsapva magam mögött az ajtót. A lépcsőn lerohanva kíváncsi tekintetek fogadtak, de próbáltam figyelem nélkül hagyni.
Erőt kellett vennem magamon hogy ne essek össze, de a könnyeket nem tudtam megállítani. Még most se bírom elhinni a halottakat . Ez nagyon fájt Louis-tól.
-Csá törpe! -kiáltott Zayn. Talán ha nem lennék teljesen megalázva, még foglalkoznék is azzal hogyan hívott, mert mindig is az volt a gyengém. De most nem érdekelt!  Csak Louis kavargott a fejembe és az hogyan bánt velem. 
-Ne foglalkozz vele! -kiábált utánam Liam, kedves hangján. Mért foglalkoznék vele?! 
 A parkba akartam menekülni, de két dologért is ki lőttem. Mert Louisra emlékeztet, és azért is mert felismernének mint Louis Tomlinson barátnője. Csak az baj, hogy nem vagyok az!
 A könnyek megállás nélkül folytak mikor magam után csaptam az ajtót. Nem törődtem anyámmal se aki esetleg meglátna, csak nekidűltem a konyhaszekrénynek és menthetetlenül sírtam. 
 Halottam ahogy nyitódik az ajtó, de nem foglalkoztam vele. Nem érdekel semmi!
-Liz? -szólított egy hang amire nem számítottam.
Harry Styles

 Harry Styles vagyok erős, délceg bátor fiú-mondogattam magamban, ahogy közeledtem Lizék haza felé. Louis a tét! Igen Louis! Ő az egyetlen aki segíthet. Megint hívott az a hang. Olyanokat mondott hogy minden áron védjem meg Louis-t, aztán meg egy férfi hang beszélt aki azt mondta hogy kinyírja. Ez most komoly?! Mert rám zúdítják  a feladatokat? Elég nekem azzal törődnöm hogy próbáljam tagadni magamnak az érzéseim. Erre nem térünk ki! 
 Mikor már az ajtóba álltam megfordultam, aztán vissza. Mi van velem?
Gyerünk csöngess be!
Mielőtt gondolkozhattam volna megnyomtam a csengőt, majd zsebre tett kézzel vártam hogy kinyissák.  Meg megnyomtam vagy ötször, de semmi.
Harry ez azt jelenti hogy el kell menned így a jobb-suttogta az agyam.
Be kell menned Harry! Louisról van szó és  csak ő segíthet. És nézd a jó oldalát láthatod.-suttogta a szívem ami már jobban tetszett.
És ha ott lesz az anyja? Kinyír téged Styles hisz  utál. Lizről nem is beszélve-szállt vitába az agyam.
Gondolj a barátodra! Tudom hogy látni akarod. Hát menj be!-Simogató érzés kötött el és a szívemre hallgattam. Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a házba. Hisz igaz nagyon is látni akarom! Tettem pár lépest, hosszasan körülnézve. A házban csend honolt ami számomra ismeretlen. Olyan nyugodtnak éreztem magam. El se akartam menni. Mivel a nappalinak látszó terület  üres volt , muszáj volt megszólalnom, ha nem akarom végigjárni az egész házat.
-Liz?-vettem célba a konyhát mikor megláttam a földön, ülő lányt, szétsírt, kikerekedett szemekkel nézve rám. Erős fájdalom nyílalt belém, és szükséget éreztem rá hogy megöleljem de vissza tartottam magam.
-Harry te mit keresel itt?!-pattant fel törölgetve a szemét. Az értetlenség  máris haraggá változott, az arcán.
-Tudom tudom a hátad közepére se kívánsz de muszáj meghallgatnod Louis-ról van szó-A név hallatán a harag átváltozott kíváncsisággá de ez csak egy pillanat volt, és egy nem törődő arckifejezést vágott, ami nekem mindent megmagyarázott. Szóval össze vesztek Louissal. Hiába próbáltam tagadni magamnak, örültem neki. Ez nem lehet igaz!
Értsd meg Styles nincs esélyed elszúrtad, elhagytad vége!
-Szólj Eleanorkának majd ő segít-mondta gúnyosan .
-Tessék?-értetlenkedtem,  majd beszédre nyitottam a szám de  megelőzött.
-Nem kell mondanod semmit. Mert mindent tudok és baromira nem érdekel!-Na most én hökkentem  meg. Mi az hogy tudja? És honnan? Na és mit?
-Ugyanarra gondolsz amire én? -kérdeztem a kelleténél és lassabban.
-Ha arra gondolsz hogy Louis kihasznált akkor igen! -mondta dühösen. Utoljára akkor láttam ilyenek mikor a szülei veszekedtek. Vajon miért válhattak el? Jó nem arra gondoltam, de hogy Louis kihasználta abba száz százalékig biztos vagyok hogy hamis állítás. Louis szereti. Hisz olyan nap nincs hogy ne említené!
-Menj el Harry!-mutatott ajtóra. Kisebb hezitálás után megfordultam és kimentem a házból. Kidobtak! Ja Harry kidobtak!


Louis Tomlinson 

 Én vagyok a legidiótább ember, ezen a hülye bolygón. Hogy lehetek ilyen kegyetlen?! Csak úgy "felejts el" minden magyarázat nélkül? Ismétlem a legidiótább! Megbántottam azt a lányt, akit szeretek. És miért? Azért mert írt pár hülye sort!  De azt állítani hogy Eleanor miatt?! Engem nem érdekel az a...nő! 
Sosem voltam jó a döntésekben, és szinte mindig rosszat hoztam. És tanulni se tanultam belőle, csak ha óriási baklövést értem el. És most lehet hogy örökre elveszítettem. Mit csináljak?! Vagy egyáltalán csinálnom kéne valamit?
-Haver történt valami? -kérdezte Liam,  miután leült mellém az ágyon.
-Egy szánalmas pancser vagyok! -néztem rá olyan gúnyosan ahogy csak tudtam.
-Nem. Nem vagy az. -cáfolt meg.
-Te szakítottál már úgy csajjal hogy csak annyit mondtál neki felejtsen el?-kérdeztem unottan.
-Nem Louis ilyen még nem történt. -rázta meg a fejét, s láttam rajta hogy a kérdést is hülyének nézi.
-Erről beszélek! -álltam fel.
-Szereted? -utánozta cselekedetemet.
-Hogyne szeretném!-nyögtem fel nagyot nézve.
-Nem tudom miért csináltad amit csináltál, de ha igaz az amit mondasz nem itt állnál rajtam nyavalyogva, hanem utána mennél és mindent megtennél a bocsánatáért-világosított fel.
-És ha elküld?-érveltem, de az ő logikájával szemben nincs esélyem.
 -Akkor próbálkozol megint. Megint és megint míg meg nem enyhül. -Csapott minden megint szónál a tenyerébe.
-Igazad van! -suttogtam leginkább magamnak. Tétlenül sajnáltatom  magam majdnem négy órája, minthogy azon lennék hogy visszahódítsam, vagy csak bocsánatot kérjek tőle.
-Mint mindig! -forgatta meg a szemét. Nem nagyon foglalkoztam vele, leszaladtam a lépcsőn, felvettem a cipőmet és gondolkozás nélkül elindultam. Nem érdekel ha ott az anyja, mert most az ajtóón megyek. Jó ez furán hangzott a fejemben! 
Félúton jutott eszembe hogy motorral hamarabb odaértem volna, de így is alig fél óra alatt már az ajtó előtt nyomtam meg a csengőt, és reméltem hogy nem ordítja le a fejem.
Ám amikor kinyílt az ajtó döbbenten vettem észre ki áll az ajtóban.
-Jó napot! Itthon van Eli?- kérdeztem zavartan.
-Sajnos nincs. Pár órája mentek el Gigivel. -válaszolta Eli anyja.
-Esetleg nem tudja hogy hol van? -kérdeztem reménykedve.
-Sajnálom de nem tudom-sóhajtotta. Erősen törtem a fejem mit is kéne csinálni, és akkor bekattant hogy Gigit kéne felhívni.
-Kérlek Louis vigyázz a lányomra! -kérte kétségbeesetten. Két dolgon is meglepődtem.
-Ho-honnan tudja a nevem? -kerekedtek ki a szemeim.
-Gigitől.-válaszolta. -Meg aztán csak tudnom kell a gyerekem barátjának legalább a nevét. -tette még hozzá szomorúan.
-Louis William Tomlinson vagyok! -nyújtottam felé a kezem egy hirtelen ötlettől vezérelve.
-Suzy Mitchall!-fogadta el döbbenten de mosolyogva.
-Úgy szintén!-ráztunk kezet.
-De most menj és keresd meg lányom!-kérte. Jobban mondva parancsolta. Szót fogadtam neki, mivel nem akarok össze veszni egy anya tigrissel, meg már én is indulóba voltam.
-Viszontlátásra!-köszöntem el még gyorsan, majd a zsebemben kezdtem kotorászni. Megkerestem Gigi számát és azonnal tárcsázni kezdtem.
Gyerünk vedd fel! Szerencsémre pár csörgés után felvette.
-Haló-szóltam bele megnyugodva.
-Hogy lehettél annyira barom?!-kezdte nem éppen kellemes hangerővel. Nyilván elolvasta ki is hívta.-Csak úgy felejts el minden egyéb nélkül?! Szellemi fogyatékos agy halott!
-Ki ordítottad magad?-szóltam közbe mielőtt folytatta volna. Nem kell hogy kioktasson hisz pontosan tudom mennyire elcsesztem!
-Még közel sem!-fújt egyet.
-Tudod mit kurvára nem érdekel!-csattantam fel. -Csak beszélni akarok vele ez olyan nagy kérés?-vettem lejjebb a hangerőt és szinte könyörögtem.
-Egy kocsmában vagyunk pár sarokra a házuktól-adta be a derekát. Pár másodperc után jutott el az agyamig mit is mondott igazán.
-Te normális vagy?!-kaptam fel a vizet.
-Nyugi! Tudtommal te is oda mentél mikor szakított veled Eleanor-érvelt unottan idegességem hallatán. De ő lány, és ki tudja milyen mocskos alakok lehetnek ott. És én nem azonnal választottam az alkoholt!
-5 perc múlva ott vagyok-sóhajtottam.
-Siess!-rakta le a telefont. Most siessek, előbb még ordibált velem? Gigit sosem fogom megérteni!
Némi keresgélés után végre sikerült  megtalálnom  a kocsmát. De még így is soknak tartottam. Épp hogy beértem, már beszippantottam az alkohol és a cigi keveréket a levegőbe. Az utóbbit meg is kívántam de avval nyugtattam magam, hogy nem soká elszívhatok egyet-vagy többet. Tudom nem a legjobb ötlet volt rászokni, mert káros meg minden de kit érdekel?!
Az én 175 centimmel is pipiskednem kellet hogy lássak valamit. Ekkor megpillantottam egy szőke hajú lányt. Azonnal belerondítottam a tömegbe. Nem érdekelt ha fellöktem valakit, csak az számított hogy az akit szeretek MIATTAM rúgott be. Miattam szomorú. Minden az én hibám. Miattam történik minden szar.
-Te vagy Louis Tomlinson?-állt az utamba egy lány, akinek alig takarta el a testét valami. Nagyon sajnáltam. Senkinek se kívánok ilyen életet! A tekintetem most nem fogta meg kidomborodó idomai mint esetleg máskor, mert most egy cél hajtott. Szótlanul ott hagytam és az ismerős arc felé siettem.
-Louis végre hogy itt vagy!-borult rám sírva Gigi. Nagyon megrémített a szőke így hangom meg is csuklott mikor megkérdeztem mi a baj.
-Liz..-szipogott. Nem tűnt fel hogy hívja ha fel is tűnt, nem érdekelt.-Elvitték a kórházba-fejezte be a mondatát. Az idő hirtelen le állt számomra. A zene elhalkult. Nem éreztem semmit. Nem érzékeltem a világot. Azt a pár szót ízelgettem, pár másodpercig de olyan volt mintha órákig tartott volna. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése