2016. április 9., szombat

3.fejezet

Gondolatok hálójába

 Mindig rá gondolok meg a problémájára nem tudom miért hisz nem is ismerem csak egyszer az ágyamba aludt én meg a földön ami elég furcsa. A neten se akarom megnézni tőle akarom hallani de nem akarok vele találkozni. Bár muszáj lesz mert miután lemászott amin én meglepődtem, itt hagyta a telefonját.
Segítettem egy részegen akiről annyit tudok Louisnak hívják meg hogy sztár.
 Na meg persze a drágalátos exemet se tudom elfelejteni akiről még semmit se tudok így magyarázatot se tud adni. Engem ez nagyon zavar hisz nem tudom miért hagyott el a levélbe azt írta hogy turnéjuk lesz. De ha szeretett volna akkor biztos nem egy levélbe búcsúzkodik hanem szemtől szembe. De hát benne nincs ennyi tisztelet. Na meg persze valakit az se érdekel ha távkapcsolatot kell folytatni, engem se érdekelt volna hisz szerettem igen, szerettem. Nem szeretem már, de félek hogyha újra belenézek  a smaragdzöld szemeibe amitől abban az időben elolvadtam vissza jönnek az érzések. Nem, nem fognak mert nem hagyom nekik hogy utat törjenek. Nem is tudom hogy szerethettem belé annak idején hisz nem sok mindent mondott magáról csak annyit csak egy együttes tagja és testvéreiként szereti őket meg ilyenek de ha nem is mondott sok mindent az érzéseit nem tudta leplezni. Ő az az ember  akire ha rá nézel elárul mindent ami a szívét nyomja. Az tetszett benne hogy különleges volt és mindig felvidított mindig a legjobb alkalommal  kopogott be az ajtómon mindig mikor szükségem volt rá. Elég ne gondolj rá!
 Majd egyszer megtudod. Lementem a lépcsőn a finom illat felé.
-Mi jött főzöl?-adtam egy puszit anyám arcára.
-Kedvencedet-mosolygott rám. 
-Mikor lesz kész?-tettem fel a következő kérdésem mert már nagyon éhes voltam.
-Soká-sóhajtott fel.
-Addig mit csináljak?-nyafogtam mint egy 5 éves.
-Amit akarsz csak ne vinnyogj a fülembe!-szólt rám. Tipikus anyu nem szereti ha főz vagy süt, oszt körülötte keringenek.
Felvettem a telefonom a kanapéról, felszaladtam az emeletre elvettem Louis telefonját is és zsebre vágtam mindketőtt. Lehet sőt biztos hogy nem futok össze egy híreséggel, de ebbe a világba bármi történhet. Elköszöntem anyutól és már húztam is a kedvenc parkomba. Soknak az egyedüllét
segít de nekem nem csak még jobban forog az agyam. Ne gondolkodj csak nézd a látványt! Mondogattam magamnak amit persze nem tartottam be mert csak járt és járt az agyam.
 Bedugtam a fülhallgatót hogy azzal tereljem el a figyelmem, amit mindig hozok magammal de csak 50%-ba sikerült.
-Segítenél?-kérdezte egy ismerős hang. Kivettem a fülemből a hetcetet és a hang irányába kaptam a fejem. De úgy látszik nem csak én döbbentem el a látványtól mert ő is így volt vele.
-Ellie?-kérdezte meglepetten Louis.
-Te mit csinálsz itt?-tettem fel az első kérdést ami eszembe jutott.
-Segítség kéne -Hagyott egy kis szünetet majd folytatta -Üldöznek az újságírok és bármelyik pillanatba itt lehetnek.-Nézett körül nehogy megjelenjenek. Gondolom miért még nem válaszolt azóta se arra a kérdésre amire én is kíváncsi vagyok de én még azt se tudom miért üldözik.
-Segítenél?-terelt vissza a valóságba. Egyet bólintottam hogy igen de még én se tudom miért. Louis körül nézett és meglátott egy öregembert aki nyugodtan olvasgatta az újságát. Erre elvette tőle az ember értetlenül meredt rá, a lopós felém tartott és eltakart minket az említett tárgyal. Amin ő volt "milyen véletlen". Ránéztem a másik padon ülő emberre aki még mindig le volt döbbenve,
amin nekem muszáj volt nevetnem. Louis egy mi a szart csinálsz nézéssel meredt rám, majd a kezével lefogta a számat ezzel megakadályozva hogy nevessek.
-Sss itt vannak-nézett ki az újságból majd gyorsan vissza. Elvettem a kezét a számról mert már furcsa volt. Miért mindig vele futok össze?-tettem fel magamnak a költői kérdést,persze a gondolataimba. Louis egy nagy sóhaj kíséretében elvette az arcunkból az újságot ami azt jelentette elmentek. Felállt és a tulajdonosának vissza adta a újságát és belekezdett mondandójába.
-Elnézést kérek hogy csak úgy elvettem! -kért bocsánatot tőle.
-Semmi baj fiatalember-mosolygott a hírességre. Megveregette a vállat és felém tartott.
-Köszi-mosolygott rám, és leült mellém. -Bár majdnem lebuktam miattad-emelte fel a kisujját.
-Nem tehetek róla hogy vicces vagy. -néztem rá.
-Hát igen Tomlinson vér folyik bennem-húzta ki magát büszkén.
-Örülök hogy jobban vagy!-tettem egy kósza tincset a fülem mögé.
-És veled mi van?-érdeklődött irántam.
-Nem sok minden változott.-sóhajtottam fel.
-Ha tudnád milyen kíváncsi vagyok a problémádra-tette a kezét a padra.
-Ezzel én is így vagyok-ráztam meg a fejem.
-Elmondom ha te is-tért a lényegre.
-Benne vagyok.-Na jó tudom hogy nem éppen előnyös egy vadidegenek elmondani ezeket de kíváncsi vagyok az övére.Vagy talán már Louis nem idegen? Hirtelen Louis kapott egy
üzenetet ami persze az én zsebembe rezgett mert még nálam volt.
-A telód-vettem ki a zsebemből és a kezébe adtam. Mosolyogva elfogadta és megnézte üzenetét.
-Mennem kell stúdiózni.-sóhajtott de még nem fejezte be. -Ugye nem kutattál?-húzta félmosolyra a száját.
-Nem de az a vacak-böktem a telóra-Majdnem minden percben rezgett.ráztam meg a fejem, mire elnevette magát.
-Ilyen a híres élet-vonta meg mindkét vállát majd felállt.-Még van befejezetlen beszélgetésünk.-Indult el de vissza szóltam.
-Erről jut eszembe te még tartozol egy csokival-tettem csípőre a kezem.
-Nem soká megkapja hölgyem-fordult vissza és már el is ment. Néztem egyre távolodó alakját meg ahogy felült a motorára és elhajt.

                                                     /Louis Tomlinson/

Szívem szerint nem akartam menni,de nekem kötelességeim vannak amit be kell tartanom ha tetszik ha nem. Sietős léptekkel igyekeztem az épület felé, épp hogy befutottam az ajtón és már rám is szegezték mérges tekintetüket. Egy hagyatok már nézéssel elintéztem hogy ne engem nézzenek és már indultam a kották felé.
-Jól vagy Louis?-nézett érdeklődve Paul néha ő is bejön a próbákra és ez a nap sincs másképp.-Mert a mosoly a szádon levakarhatatlan-folytatta. Tényleg mosolyognék? Észre sem vettem az nem lehet hogy miatta nem is ismerem!
 -Már megint azzal a lánnyal voltál mi?-bökött oldalba Harry. Ami igaz volt de neki ilyeneket mondani egyből rosszra gondol.
-Nem-vágtam rá hamar, túl hamar. Hazza egy na persze vigyorral visszafordult kottái felé.
-Amúgy kerestelek többször is írtam üzenetet-szólt megint Paul. Na azt nem mondhattam hogy nála hagytam így megint hazudtam.
-Rájöttem. Ott hagytam a parkba és utána a talált tárgyak között kötött ki.-vontam meg a vállam. A többieknek az álla padlóig ért.
-Ennyire még te se lehetsz idióta-jegyezte meg Liam.
-De lehet-tette hozzá Niall.
-Héj-tetettem sérdődést bár én nem tudok meg sértődni. Eléggé szánalmasan hazudok.
-Fiúk ideje azt csinálni amibe tehetségesek vagytok mert csak abba vagytok-szólt ránk Samantha  az énektanár aki mindvégig hallgatta a hülyeségeink.
Megforgattam a szemem de a többiek se voltak másképp. Először az énektanárral gyakoroltunk, majd a még befejezetlen számunkat próbáltuk megírni, meg ne mondjam sikertelenül. Írok egy dalt a szakításról saját élet de  még nem említettem meg nekik és nem is akarom az csak az én dalom lesz. Hazamentünk a fiúkkal közös szobánkba de nem mondjam ki egyből letámadott.
-Beszélj! -lökött be a szobába Harry.
-Mit?-tetettem a hülyét.
-Kivel voltál?-forgatta meg a szemét.
-A rendőrökkel beszélgettem a telefonomról-vigyorogtam el hogy én miket ki nem tudok találni. Meg sem várva válaszát kiléptem az ajtón fel az emeletre a szobámig. Nem tudtam másra gondolni csak rá vagyis arra  hogy majdnem kiadtam az érzéseim egy idegennek vagy már nem mondanám idegennek mert már nem az. Megbízik bennem és én is megbízok  benne egy lányba akinek nincs párja.



2 megjegyzés: